Nem kell rögtön a boltba rohanni, ha szeretnénk a lakást az évszakhoz illően egy kicsi kicsinosítani.

Ha szeretnénk a lakásunkat igazán meghitté és otthonossá tenni, helyezzünk ki az adott évszaknak megfelelő díszeket, dekorációkat. Ezekre nem feltétlenül kell sokat költenünk, hiszen némi kézügyességgel és fantáziával, többnyire otthon már egyébként is meglévő alapanyagokból magunk is készíthetünk olyan emlékezetes alkotásokat, amelyek mind a család, mind a hozzánk érkező látogatók tetszését elnyerik.

Még azok a hobbi lakberendezők is, akik csak most kezdik bontogatni a szárnyaikat, nyugodtan belevághatnak az őszi lakásszépítésbe. A legegyszerűbbnek tűnő ötletekből is születhetnek ugyanis nagyszerű, remek dolgok. Nem beszélve arról, hogy az apró, de izgalmas változtatások nyomán újként fognak hatni az őszi díszbe öltöztetett helyiségek. A legjobban sikerült dekorációkat pedig eltehetjük, hogy jövőre ismét elővegyük és megcsodáljuk azokat. A legszebb, legstílusosabb darabokból ideális ajándék válhat, amelyekkel szeretteinket, ismerőseinket az őszi hónapokban meglephetjük.

Az őszi dekorációk színösszeállítása szerencsére túlmutat a már jól megszokott, hagyományos narancssárgán és barnán, tehát ezektől bátran eltérhetünk, nem kell feltétlenül ragaszkodnunk hozzájuk. Bár sokan választják ezt a párosítást, teret engedhetünk más színeknek is. Inspirációként következzen tehát 13 pénztárcabarát lakásdekorációs ötlet az őszi szezonra!

1. Karcsú befőttesüvegekből feliratos, deres vázák lettek

Fotó: sincerelyjean.com

2. Keretbe foglalt zsákvászon, rajta őszi termést ábrázoló gombdísz

Fotó: repeatcrafterme.com

3. Elegáns asztali dísz vörösréz színű mini tökökkel, virágokkal

Fotó: uptodateinteriors.com

4. A kubizmus kedvelőinek: különböző színűre festett fahasábok helyettesítik az őszi hónapok legnépszerűbb dekorációs elemét, a sütőtököt

Fotó: honeybearlane.com

5. Rusztikus szalvétagyűrű natúr fából

Fotó: dukesandduchesses.com

6. Fekete-fehéren: őszi üzenet táblán, sütőtök-girlanddal, bogyós ágakkal kiegészítve

Fotó: cleanandscentsible.com

7. Raklap deszkái lecsiszolva, színesre festve, feliratozva

Fotó: ohmy-creative.com

8. Fehérre festett, színes zászlócskákkal feldíszített gallyak csíkos fadobozkába állítva

Fotó: lilluna.com

9. Az illatgyertya üvegmécsesét arany színűre festett, lepréselt falevél teszi egyedivé

Fotó: fallfordiy.com

10. Remekül mutatnak a zsákvászonból, csipkéből készült kis zászlók a natúr fa háttér előtt

Fotó: iheartnaptime.net

11. Könnyen hajlítható, arany színű drótból készült a levélmintás szalvétagyűrű

Fotó: homemadebycarmona.com

12. Ha tölgyerdőben kirándulunk, ne térjünk haza egy-két marék makk nélkül: még képet is keretezhetünk velük

Fotó: 320sycamoreblog.com

13. Betűt formázó faleveles, őszi ajtódísz

Fotó: thethriftyabode.blogspot.com