7 egyedi megoldást mutatunk, amelyet bárki a saját konyhájában is gond nélkül megvalósíthat.

1. Tartsunk rendet

Általában nem sok időt töltünk a fűszereink rendszerezésével, de amikor nekiállunk megkeresni azt a kis üveg kardamomot, amit tavaly télen láttunk utoljára, és már az összes fiókot felforgattuk érte, azt kívánjuk, bárcsak már réges-régen kitaláltunk volna valamilyen ésszerű rendszert a fűszerkészletünk tárolására.

Függetlenül attól, hogy csupán pár fő fűszerfélét használunk vagy éppenséggel nap mint nap szívesen kísérletezünk fűszerkülönlegességek tucatjaival, az alábbi nagyszerű megoldások hasznos ötlettel szolgálhatnak ahhoz, hogyan tartsunk mindig rendet a fűszereink között.

2. Kémcső-szett

Remek ötlet, ha azok közé a szakácsok közé tartozunk, akik ragaszkodnak a már jól bevált néhány fűszerféleséghez. Ez a kémcsőtartó dobozka remekül mutat a konyhapulton és egy pillanat alatt megtalálhatjuk benne a sütés-főzés közben éppen szükséges ételízesítőt. Az összeálítás további előnye, hogy a kreatív hobbiboltokban beszerezhető fadoboz és a bedugaszolható kémcsövek pénztárcabarát megoldást kínálnak. Ráadásul ajándéknak sem utolsó, ha valamelyik szerettünket szívesen meglepnénk egy saját összeállítású fűszerszettel.

3. Fűszerkészlet a hűtő oldalán

Nagyon kedvünkre való ez a megoldás: végre kihasználhatjuk a hűtőnk sután üres oldalát. Ezt a saját kezűleg is elkészíthető, mágneses fűszerkészletet fiókba, polcra téve is tárolhatjuk, de sokkal praktikusabb, ha egyszerűen felcuppantjuk azokat a hűtő oldalára, ahol gyakorlatilag csak egy karnyújtásnyira vannak a konyhai munkafelülettől. Mindössze pár kisüvegre van szükségünk (kiváló alkalom, hogy újrahasznosítsuk a kiürült bébiételes üvegeket!): ragasszunk mágnest a fedelükre, majd lássuk el valamennyit csinos címkékkel. A rendezett összhatás érdekében célszerű csupán a leggyakrabban használt fűszereinket felrakosgatni a hűtőre, semmint az egész felületet beborítani kisüvegekkel.

4. A vintázs-életérzés szerelmeseinek

Aki kedveli a vintázs stílust, annak vélhetően máris meghódította a szívét ez a régi szódás rekeszekből kialakított fűszertartó polc. Bolhapiacon, régiségkereskedésben felkutathatunk magunknak egy hasonló rekeszt, amelyet némi helyrepofozás és felújítás után felerősíthetünk a falra.

5. Újrahasznosított TicTac-os dobozok

Ez a bájosan egyszerű megoldás tökéletes minden kis alapterületű konyhába, ráadásul, ha elutazunk, barátainkkal közösen főzőcskézünk, piknikezünk, könnyen magunkkal tudjuk vinni a kisdobozos fűszergyűjteményünket.

6. Fiókrendszerező

A legtöbben valószínűleg konyhaszekrényben van polcon tartjuk a fűszereinket, de esetenként sokkal hatékonyabb megoldás, ha egy fiókot veszünk igénybe erre a célra. Természetesen nem arról van szó, hogy a fűszeres üvegeinket egyszerűen belezúdítjuk a fiókba: a fiók belsejébe illő rendszerező segít maximálisan kihasználni a teret és segítségével mindig tökéletes rend fog uralkodni a kedvenc ételízesítőink között.

7. Falra akasztva

A fűszerek látható helyen történő kihelyezésében az a jó, hogy a legtöbb esetben elég színesek ahhoz, hogy már önmagukban is konyhai dekorációként tekinthessünk rájuk. Azonnal megnyerte a tetszésünket ez a megoldás a maga egyszerűségével. A kivitelezéshez szükség van hajlított, csavaros kampókra, vékony fémhuzalra és egyforma kisüvegekre. Ha tehát van egy üres falfelület a konyhánkban, ahová nem szívesen raknánk polcot vagy túl kicsi hozzá a hely, ez a szellemes megoldás még mindig szóba jöhet.

8. Kihasználatlan hely

A legtöbb konyhában van egy kis kihasználatlan tér a hűtőszekrény és a fal között. Ezt igen találékonyan a hasznunkra fordíthatjuk, például egy ilyen kihúzható, görgős fűszertárolóval. A lehető legideálisabb megoldás, ha a konyhánkban nincs már egyetlen szabad polc sem a fűszergyűjteményünk számára vagy a konyhapulton tartva túl sok helyet foglalnának az üvegek.

Fotók: thespruce.com