Jóval kevesebb ráfordítással, mintha készen vásárolták volna.

Viszont még szuperebb, hiszen egy álmot saját kezűleg megvalósítani a legeslegjobb.

Uhljár László és családja összefogással, kreativitással és maradék anyagok felhasználásával nem csak gyermekei, de saját gyerekkori álmát is megvalósította. Felesége, Szabó Erika meséli el nekünk a kertben kialakított játszóházuk történetét és mutatja be lépésről lépésre, hogyan készítették el.

Minden gyerek álma egy kis ház, egy kuckó, amelyben elbújhat a nagyvilág és a szülők figyelő szemei elől. Nekünk szülőknek nem adatott meg ez az élmény, ezért úgy gondoltuk, saját álmunkat megvalósítjuk gyermekeinknek. Az ötlet elvarázsolta őket is.

Adott volt az alapanyag nagy része: néhány raklap, 3 óriási faláda, maradék OSB lap, kimaradt zsindely, régi gerendák, néhány kedves és erős fizikumú jóbarát és a legfontosabb: egy kreatív apuka, egy lelkes anyuka, valamint két segítőkész gyermek.

A sok újrahasznosítható alapanyag mellett szükség volt még némi lazúrra, sok-sok csavarra, csúszdára és kiegészítő faanyagra. Az alapgondolat már régen összeállt a fejünkben, néhány apró momentum pedig a kivitelezés folyamán lett eldöntve.

Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a játszóház minden szempontból biztonságos legyen. Ez volt az egyik legfőbb irányelv, hisz a kisebbik gyermekünk még nincs 3 éves. Hozzá igazítottuk a lépcsőfokok távolságát, hogy könnyedén feljuthasson, és kapaszkodót alakítottunk ki a lépcső két oldalán. A terasz korlátját olyan magasságig emeltük, hogy ne tudjon átbukni rajta. A csúszda kiindulásához felhajtható korlátot készítettünk, nehogy leessen. A lépcső felső részéhez egy biztonsági ajtó került. Az ablakokra keresztlécet helyeztünk, hogy ne lehessen rajta kihajolni. A teraszon a korlát minden éle le lett kerekítve. A csúszdát megerősítettük, hogy a nagyobbik gyermekünk (aki 8 éves) is bátran használhassa. A házat tartó cölöpök kellő vastagságúak és össze vannak kötve, így nincs kilengése a kis laknak, illetve több felnőtt súlyát is könnyedén elbírja.

A munkálatok hétvégén, illetve délutánonként zajlottak, így a folyamat hosszabb időt vett igénybe. Kb. egy hónap alatt készült el. A költségeket úgy 60 ezer forintra becsüljük, úgy, hogy készült még egy két személyes hintaállvány és egy homokozó is. Ez az összeg tartalmazza a műanyag játékokat is (hinták, csúszda).

Így egy “kisebb” ráfordítással lett egy nagyon masszív és tartós kerti játszóterünk, a gyerekek nagy örömére.

Köszönjük Erikának, hogy bemutatta nekünk a nagyszerű játszóházat és annak történetét!