Inspiráló történet következik.

Szerényi Krisztina bebizonyította, hogy képes rá. Olyasmire, amiről azt gondolnánk, csak sokéves tapasztalattal rendelkező szakembereknek sikerülhet. Saját kezűleg újított meg, festett át egy komplett hálószoba-berendezést és mivel az eredmény olyan jól sikerült, itt nem is áll meg.

Egy nagyon kedves és kreatív barátnőm festegetett kisebb bútorokat, nála ismertem meg a festési folyamatot és a Pentart festéket.

Egy fa dobozon együtt készítettük el az alapozást és a festést, majd a festék zárását (wax vagy lakk). Bár ez egyszeri gyakorlás volt, úgy éreztem, meg kell valósítani a hálószobabútor megújítását.

Szép a fenyőbútor, de már unalmasnak és nem hozzám valónak találtam. Jól akarom érezni magam a szobában akkor is, amikor pihenek.

Mire volt szükség? Önbizalomra, hogy meg tudom csinálni. Kiválasztani a színt és megrendelni a festéket, ecsetet, velúr hengert, fóliát. Kiválasztani az alkalmas időpontot a kezdéshez és a remélhető befejezéshez.

Az alapozót (Pentart Primer for Dekor Paint) csak vékony rétegben jó felkenni. Gyorsan szárad mind az alapozó, mind a festék, érdemes a száradási időt betartani.

Nappali fénynél érdemes festeni, hogy jól lássuk, minden oldalról sikerült-e lefesteni a bútort!

A világosabb színből kicsit több réteg kell (nálam 3 kellett az elefántcsont színből) a sötétebb színből egy, maximum 2 réteg festés kell (cappuccino szín 2 réteg).

Jól át kell gondolni melyik bútordarabbal kezdünk. Nekem fontos, hogy mindig kellő helyem legyen a festéshez és folyamatosan tudjak dolgozni, ne legyen állásidő! Ez nekem nagyon jól sikerült. (A francia ággyal kezdtem, mert a legkisebb helyem ott volt a festéshez. Amikor le is lakkoztam, 1 éjszakát száradt és a helyére is tudtam tolni, nagyobb lett a helyem.

Szombaton kipakoltam a bútorokból. Vasárnap reggel kezdtem hozzá az alapozáshoz, szerda reggel felszereltük a bútorok ajtaját (ebben segített a lányom) este már a hálószobában aludtam.

Költségek: 30.000 Ft összesen. Ebben ezek voltak: festékek, ecset, henger, fólia, mestertapasz.

Élveztem a megújulás folyamatát és nagyon jó érzés, hogy egyedül tudtam megvalósítani. Sokszor megállok a hálószoba ajtajában és csak nézem a bútort! Tetszik, amit látok! Következik a nappali bútor…

Köszönjük Krisztinának, hogy elmesélte a bútorok megújulásának történetét és menetét! Biztosak vagyunk benne, hogy sokak számára tanulságos és bátorító.