Amikor az emberben megfogalmazódik, hogy aktuális lenne egy ablakcsere, nem is biztos, hogy tisztában van vele mire vállalkozik. 

Egy csodás álom, amikor az ember elképzeli: kikerülnek a roskadozó, öreg, cúgos ablakok és helyettük már ott is vannak a modern, jól szigetelő, nyitható-csukható nyílászárók. Aztán a szoba melegéből tekint ki, napsütés, verőfény, boldogság.  Ez az álom tényleg megvalósul, csak vannak közte kicsi apró betűs részek, amiket a filmekben egy snittel oldanak meg. De a valóságban ezekkel is találkozni fogunk.

Az első lépés, ha már megszületett az igény és az anyagi lehetőségeink megengedik a cserét, találni egy kivitelezőt. Van esély, hogy többen is fognak jelentkezni a munkára, nem árt, ha több árajánlatot is kérünk, mert a vállalási árak és a nyújtott szolgáltatások széles spektrumon mozoghatnak. Aztán a legjobb ajánlatot válasszuk és azt, aki valóban meg is jelenik a megbeszélt időpontban a munkát felmérni, egyeztetni.

Ilyenkor még nagyon lelkesek a delikvensek. Vázolják, hogy pár nap, sitty-sutty, pici kosz és már itt sincsenek. Remekül hangzik, nem igaz? Aztán az időpont egyeztetésnél jó, ha el vagyunk eresztve türelemből. A ‘majd holnap’ és a ‘majd jövőhéten’ előfordulhat, mint a munkálatok kezdetére vonatkozó időpont.

My Attempts Ps GIF - Find & Share on GIPHY

De aztán megtörténik, aminek meg kell és belevágunk. Megérkezik a teherautó, tele  új kollekcióval és pár szorgos kézzel, akik megcsinálják, amit már ünneplőbe öltöztetett lélekkel vártunk. Ha nincs túl nagy szerencsénk, akkor ez lesz az év leghidegebb napja, de még mindig melengeti a szívet a felújítás varázsa. Felsikít a fűrész, kezdődik a rombolás. Ahogy csökken a hőmérséklet, a kosz azzal egyenes arányban nő.

Frozen Snow GIF by funk - Find & Share on GIPHY

Itt jegyezném meg, hogy a szőnyegfelcsavaráson kívül a takarófólia lehet a legjobb barátunk! Ahogy a régi ablak kikerült, megy be a helyére a másik. Függően attól hány ablak vár a gondos kezek törődésére, úgy fog elnyúlni a munka. Ha nincs túl sok ablak, talán végeznek egy nap alatt, de valószínűbb, hogy nem. A kötőanyagoknak is kell idő és csak utána kezdődnek majd a renováló munkálatok. Tovább nyújthatja a vállalt időt, ha a ‘majd holnap folytatjuk’-ra a valóságban csak holnapután kerül sor, mert lerobban a kocsi, vagy belázasodik a vállalkozó gyereke. Továbbá, ha nem áll rendelkezésükre az összes felszerelés, vagy anyag.

Emma Roberts Crying GIF by ScreamQueens - Find & Share on GIPHY

Ha ezeket átvészeltük, akkor jó eséllyel vagyunk már túl a dolgok legnehezebb részén. Jönnek a javítások, párkányok. Utána már csak egy nagy adag takarítás vár.

Clean Cleaning GIF - Find & Share on GIPHY

Aztán gyönyörködhetünk kedvünkre a végeredményben, immáron elbúcsúzva a huzattól. A kellemetlenségek ellenére is megéri a csere, mert azon túl, hogy jobban néz ki, nem mindegy, hogy a lakást/házat fűtjük, vagy az utcát.

Itt egy kis kedvcsináló, ami azért mégiscsak feledteti a két állapot közti nehézségeket:

Dan Hatcher
keyexteriors.com
paulswindows.com