Van 2 tekercs alufóliád? Akkor már szinte egy saját hattyúd is van!

Tézsla Andrea Mária egy saját kezűleg alkotott hattyút mutatott be az egyik facebook csoportban, ahol az azonnal felkeltette a tagok érdeklődését. Nem véletlenül, hiszen valóban nagyon látványos, emellett gondos kivitelezés jellemzi. Az alábbi sorokban Andrea mutatja be nekünk alkotását:

Tari Ildikó képzőművész alkotásait figyelemmel kísérem. Az ő munkái lenyűgöznek, általuk inspirálódom. Az ő kócsagja adott ihletet. Mint mindig itt is ügyeltem arra, hogy az újrahasznosítás jelen legyen.

A hozzávalók: alufólia, guriga része is, egy kiszakadt kötény – de bármilyen anyag jó hozzá -, ragasztó, zsineg, festék, száraz oázis.

Amire nekem figyelnem kellett, az a hattyú testének megformálása. Mivel ilyet még előtte soha nem készítettem, izgalommal töltött el, hogy sikerül-e.

2 napig készült, részletekben. Első nap elkészítettem a hattyú testét, majd lefestettem. Másnap kiemeltem a domborulatokat, és az apróbb részletek kidolgozása következett.

Elkészítettem a hattyú testét alufóliából.

Az egészet betekertem a vékony csíkokra vágott anyaggal. Zsineget tekertem rá.

A szárnyait szintén alufóliából készítettem, és ragasztópisztollyal a szárnyára ‘toll formákat’ tettem.

Ezt követően az egészet lefestettem feketére.

Teljes száradás után pedig egy kis szivacs segítségével tunkoló mozdulatokkal kiemeltem a domborulatokat, így láthatók lettek a ‘tollak’ a szárnyain. Majd következett a kövek felrakása a szárnyára. A szemét is kövekkel oldottam meg.

Nem kellett hozzá 2 teljes guriga alufólia, a festéket kellett hozzá megvenni csak.

Köszönjük, hogy megtudhattuk, honnan jött a hattyú ötlete és hogy hogyan készült!

Andrea egy korábbi alkotását is bemutattuk már: Ki mondta, hogy egy karácsonyfa csak szúrós lehet? Ezekhez akár hozzá is bújhatsz!