Őszintén: ki ne érzett volna némi bűntudatot, amikor a kávézaccot vagy a tojáshéjat kidobta? Én például minden alkalommal. A komposztáló tele van, a kukába meg valahogy mindig rossz szívvel szórom a maradékot. Aztán olvastam valamit, ami megfogott: az MIT kutatói olyan 3D nyomtatót fejlesztettek, ami a konyhai hulladékból csészét, alátétet vagy kis tálkát készít. És hirtelen már nem tűnt annyira elérhetetlennek a „zöld jövő”.

A szemét új élete

A FOODres.AI Printer nevű szerkezet lényege, hogy nemcsak újrahasznosít, hanem átalakít. Az ember lefotózza a konyhai maradékot – mondjuk a kávézaccot, a banánhéjat vagy a virágszirmokat –, az okostelefonos alkalmazás felismeri, majd megmutatja, mi készülhet belőle. Egy bögrét, egy poháralátétet vagy akár egy vázát is „kinyomtathatunk” belőle, természetes adalékanyagokkal kiegészítve.

A gép a felismerés után bioplasztikává dolgozza a hulladékot, amit egy háromtengelyes nyomtató fej aprólékosan formál meg. Mire az ember megissza a következő kávét, az előző zaccból már új alátét születhet.

Amikor a technológia valóban emberi

A fejlesztők célja, hogy a 3D nyomtatás ne futurisztikus hóbort legyen, hanem közösségi eszköz. Az ötlet mögött az úgynevezett „hiper-lokális körforgásos gazdaság” gondolata áll: a hulladék nem a gyárba kerül, hanem helyben alakul át valami újra. Ahogy az egyik tervező, Biru Cao fogalmazott: „Nemcsak újrahasznosítunk – bevonjuk az embereket a mindennapi környezettudatos gondolkodásba.”

Képzeld csak el!

Reggel lefőzöd a kávét, a maradék zaccot beteszed a gépbe, délutánra pedig ott áll előtted egy új kávéscsésze – épp abból az anyagból, amit reggel kidobtál volna. Nem csak a hulladék mennyisége csökken, hanem az is, mennyire távolinak érezzük a fenntarthatóságot.

A konyhám jövője?

Őszintén, ha lenne egy ilyen nyomtatóm, biztosan nemcsak a kávézaccot menteném meg. A tojáshéjból készült mécsestartó, a narancshéjból formázott tálka vagy a rózsaszirmokból készült dísz – mindennek lenne helye a polcon. Ez a technológia valahogy közelebb hozza a jövőt: nem a gyárakban kezdődik, hanem a konyhapulton.

És ki tudja – talán néhány év múlva, amikor megkérdezik, honnan van ez a szép csésze, majd csak annyit mondok: „Ó, ez? Tegnap főztem.”