Így máris vidámabbá válik a civakodás, a humorérzék elveszi az élét.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy egy nő a vízköpője miatt kapott panaszt az egyik szomszédjától, amiben az követelte, hogy tüntesse el a tornácáról a szörnyet, mondván, hogy az ünnepek közeledtével nem elég karácsonyi. A tulajdonos ahelyett, hogy felháborodott volna, más megoldást választott. Mivel a szobor évek óta őrizte a házat és igen nehéz volt ahhoz, hogy csak úgy megmozdítsák, kapott egy Mikulássapkát és szakállat, és máris karácsonyivá változott: így lett ő Frank, a karácsonyi vízköpő.

Ez azonban csak az első lépés volt a különleges karácsonyi dekorációban, ugyanis Frank mellett hamarosan megjelent egy karácsonyfa is.

Erre a hölgy újabb üzenetet kapott, amiben Karen (ez az egyik név, amin az amerikaiak becézni szokták a kötözködő, nem túl okos embereket, akik valamiért fontosabbnak gondolják magukat másoknál) azt szeretné tudni, hogy Frank tulajdonosa viccesnek gondolja-e a magát? Nos, a válasz valószínűleg igen, amit mi is megerősítünk, ugyanis egy Elf került Frank hátára, aki onnantól kezdve figyelte a naponta megjelenő újabb és újabb dekorációkat: mintha egy adventi kalendárium részei lettek volna.

A következő csatlakozó egy hóember volt. Bár most nem jelent meg új üzenet, a tulajdonos mellékelt papírja összegyűrve, a virágágyásba dobva elárulta Karent.

A következőkben csatlakozott Bruce Willis, a karácsonyi csontváz macska, az ünnepi csontváz kutya, továbbá vízilovak is, amitől Karen egyre dühösebb lett és már a feljelentést is emlegetni kezdte.

Az üzengetés megidézte az Operaház Fantomját, így külön kis dobozt kapott Karen a további cetliknek.

Újabb gyöngyszemmel bővült a kicsi terasz, megjelent az ünnepi koronavírus-plüssel feldobott koszorú.

A betegség megjelenése után természetes, hogy szükség van orvosra is, aki az ünnep szellemében jelent meg persze.

Karen bejelentést tett a dekoráció miatt a hatóságoknál, így szükséges lett a kisfiú is a Reszkessetek, betörők! című filmből, és érkeztek kicsi karácsonyi patkányok is az orvos mellé. Lehet, hogy tényleg díjat érdemelne ez a veranda, ugye?

Karen ekkorra már elvesztette a türelmét és rombolni kezdett. Újabb üzenetben méltatta a dekorációt és a ház tulajdonosát. A szülőket is felemlegetve, akik bizonyára büszkék lennének erre. Bár sajnos már nem élnek, valószínűleg tényleg azok lennének! Tőlük kaphatta ez a hölgy a humorérzéket és az erőt, hogy kiálljon az elvei mellett és ne engedjen a zsarnokoknak.

A díszítés megtámadására védelmet kellett kitalálni, így az egerek vezérével és egy új vízköpővel bővült a csapat. Ő név szerint Fred.

Ez úgy tűnik, bevált, mert Karen eltűnt és a polgármester sem jelent meg. Cserébe a többi szomszéd, valamint sokan mások az országhatárokon belül és kívül biztosították a hölgyet Frank támogatásáról. Volt, aki még újabb remek darabokat is küldött a kompozícióhoz. Úgy tűnik, a viszály elcsitult, de megmutatott valami fontosat: a humor, az intelligencia és a kitartás olykor a konfliktuskezelés egyik legjobb módja!

Forrás: Facebook/Frank the Christmas Gargoyle