Nem olyan rémisztő, mint amilyennek hangzik.

Sokan megkönnyebbülnek, amikor a kinézett álomházról kiderül, hogy tehermentes, de ez napjainkban egyre kevesebbszer fordul elő. Mivel nem mindenkinek áll rendelkezésére az otthonteremtéshez szükséges összeg, így nagyjából minden második házhoz hitel segítségével jutnak hozzá.

Ahhoz, hogy valaki hitelt kapjon egy banktól, általában fedezettel kell szolgálnia biztosítékul a hitelezőnek, ez szokott lenni a megvásárlásra kerülő ingatlan, amit a tulajdoni lapra fel is vezetnek.

A jelzáloggal terhelt ingatlanok adás-vételének menete a következő:

Általában az eladó a vevő által kapott pénzből szeretné tehermentesíti az ingatlant (ugyanis csak úgy értékesíthető), így a tulajdonos jelzi a banknak, hogy végtörleszteni szeretne. Az adott bank ilyenkor általában két héten belül kiállít egy dokumentumot, amin szerepel a tartozás összege és egy határidő. Az adásvételi szerződésbe belekerül, hogy a vevő a bank által megadott bankszámlára befizeti a végtörlesztés összegét (így nem kell attól tartani, hogy mégsem ér célt a pénz). Miután a bankba megékezett a pénz, a pénzintézet kiállít egy törlő nyilatkozatot, amit a földhivatalba kell vinni. A földhivatal bejegyzi a törlés iránti kérelmet, amely széljegyre kerül a tulajdoni lapon. Nagyjából 30 belül törlésre kerül a tulajdoni lapról a jelzálog, de már a széljegyre került törlési kérelem is biztosíték, azaz tehermentesnek számít az ingatlan. A vevő kifizeti a vételár még fennmaradó részét és kész az ügyintézés.

Az egész folyamat az adásvételi szerződés aláírásától számított egy hónapon belül általában végbemegy, de ez nem is sok annak függvényében, hogy általában ennyi idő minimum szükséges az ingatlan kiürítéséhez is.