Az alattomos kis szörnyetegek szívesen dézsmálják a spájz tartalmát.

Az ételmolyok, azaz a becsületes nevükön lisztmolyok könnyen megtelepszenek a őrleményekben, gabonákban, (papír)zsákokban. Képesek megbújni a konyhaszekrény mögött is, jelenlétük rettentően kellemetlen. Azzal, hogy befészkelik magukat az alapanyagokba, sok háziasszonynak okoznak bosszúságot.

Hogyan lehet rájuk bukkanni?

A repkedő molyok egyértelműek persze, de mindent át kell vizsgálni nyomok után kutatva. Ha bármilyen alapanyag (liszt, zsemlemorzsa, tészta stb.) zacskóját, edényét megrázva hálószerű képződményre bukkanunk, az bizony jele a jelenlétüknek. Az apró lyukak a papírzacskókon hasonlóképpen árulkodóak. Minden ilyen fertőzött ételt dobjunk ki és a szemetet is vigyük ki egyből, hogy nehogy visszakerüljenek!

Túl a selejtezésen jöhet a takarítás!

Alaposan! Minden lepakolva, kiporszívózva, áttörölve. Az ecetes víz is jó szolgálatot tehet, ha biztosra szeretnénk menni.

A rendszerezéssel zárhatjuk a procedúrát. Ha mindent átválogattunk és tiszta, érdemes mindent zárható tárolóedényekbe tölteni. A fűszereket is javasolt, így elejét vehetjük, hogy visszatérjenek a hívatlan vendégek.

Praktikus megelőző intézkedés lehet még, ha vásárlás után a szárazárukat pár napra a fagyasztóba tesszük kibontás előtt. Ezzel el lehet pusztítani az eleve a zacskóban bujkáló lárvákat is.

Forrás: the spruce