Lakás

Barlanglakás áll az egykori bánya helyén

A különleges – nem éppen aprócska, több mint 1000 négyzetméteres – otthonban, mely egy korábban bányaként működő területen, erdővel körülvéve áll,  egy háromgyermekes család él.

Annak idején egy hirdetésben találkozott először az eladó, ám akkoriban már rendezvények helyszíneként használt bányával a Sleeper család. Ekkor eldöntötték, feladják addigi életüket, és egészen másmilyenre, sokkal természetközelibbre cserélik.

A ház kialakításakor a modern kényelmet és praktikumot ötvözték a hely meglévő adottságaival, így a végeredmény egészen különleges lett: míg a berendezés, a funkcionalitás szokványosnak mondható, a falak az eredeti bányát idézik.

A többszintes épület homlokzatán elsőként a sok-sok ablak tűnik fel a látogatóknak.

A földszinten a nappali, az étkező és a konyha, az emeleten a hálószobák kaptak helyet. Van egy forrás is a háznál, mely a halastavat látja el napi 150 liternyi friss vízzel.

A házban a belső hőmérséklet egész évben viszonylag állandó – köszönhetően a homokkő “falaknak”.

Képek: Ann Summa

Tags : egyedi ház