Lakás

Hobbitházban hobbitként él egy férfi a családjával

Nicolas Gentile szenvedélyesen szereti a Tolkien által megálmodott világot.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a könyvek elolvasása és a filmek megnézése után úgy döntött, maga is a történet részévé szeretne válni.

Az eredetileg cukrászként dolgozó férfi így megteremtette a maga Középföldéjét két hektárnyi területen az olaszországi Abruzzo környékén. Minden megtakarítását a hobbit-odú létrehozásának szentelte, a beköltözés óta ő és a családja is hobbitként élnek. Úgy öltözködnek, sokat énekelve táncolnak, és helyi ételeket készítenek.

Ez azonban még nem minden, szeretné kiterjeszteni a Megyéjét, arra buzdítja a hozzá hasonló gondolkodásúakat, hogy költözzenek oda a környékre. A cél egy egész hobbit település létrehozása Gentile Megye néven, amihez 1,7 millió dollárra lenne szüksége. Ez elmondása szerint nem jelentene számára profitot, viszont más hobbit családokkal vehetné körbe magát.

Amíg erre nem kerül sor, addig is lehet túrázni a környéken Tolkien híveinek. Nemrégiben Nicolas egy 300 kilométeres kirándulást szervezett a hozzá hasonlóan elhivatott rajongóknak, akikkel együtt dobták be az Egy Gyűrű replikáját egy vulkánba.

Az életükről készült képek és videók megtekinthetők az Instagram/MyHobbitLife oldalon.

Forrás: OddityCentral

 

Tags : egyedi ház