Baromfi a városban.

Manapság egyre többen fordulnak ismét a baromfitartás felé. Így volt ezzel Bors Imre és családja is, akik Sopronban vágytak saját, házi tojásra. Ezért hát alapos tervezést és gondos építést követően a családfő saját kezűleg építette meg kertjükbe a zöldtetős csirkeólat, mely nem csupán otthont ad öt tojónak, de nagyon mutatós is. Az alábbiakban Imrétől tudhatjuk meg a részleteket.

Nagyon szeretjük a növényeket, a különleges dolgokat. Elég elfoglalt ember vagyok egy festő-melegburkoló cég vezetője, a hobbim a postagalambokkal való foglalkozás – versenyzés –, de a pandémiás időszak adott rá lehetőséget, hogy megvalósítsuk családommal a régóta halogatott zöldtetős tyúkólunkat.

Korábbi projektünk volt a kukatárolónk elkészítése, ami szintén zöldtetőt kapott. Kiállta az idő próbáját, pompáznak benne a szukkulensek, a varjúhájak. Innen jött az ötlet, hogy lehetne a tyúkól is ilyen.

A tyúktartás már régi álom volt, egy bakancslistás történet, postagalambokkal már 30 éve foglalkozunk.

Sok mindenre volt szükség, de leginkább kitartásra. Az alábbi alapanyagokat használtam az építés során:

  • faanyag
  • ponthegesztett rács
  • vasalat
  • tófólia
  • tetőfólia
  • zsindely
  • lambéria
  • WPC
  • osb lap
  • kavics
  • 2 liter kültéri lazúr festék
  • föld
  • sok sziklakerti növény (amiket érdemes már egy évvel korábban szaporítani már meglévő alanyokról)
  • szukkulensek
  • kövirózsák
  • kakukkfű
  • pázsitszegfű
  • kristályvirágok
  • és természetesen fiatal tojó jércék, nálunk 5-en lakják a zöldtetős otthonukat.

Vásárlásnál kifejezetten tojó tyúkokat kerestünk, nem hús- és kettős hasznúakat. Csak a tojásuk végett tartjuk őket, így a Tetra SL hibridek mellett döntöttünk. Kakasunk nincs, mert tartásukat a helyi kertvárosi szabályzat tiltja.

„Üzemeltetünk” egy saját magam által készített méhecskehotelt is vadméhek (poszméhek) számára a tovább szaporodáshoz. Ők cserébe elvégzik a növényeink, fáink beporzását, ezzel növelve a terméshozatalunkat. Ezért is volt fontos szempont az, hogy a zöldtetőn lévő növények közül tavasztól késő őszig találjanak maguknak virágzó növényt.

Szempont volt továbbá, hogy a növények rendkívüli szárazságtűrő képességgel bírjanak, mivel egész nap tűzi őket a nap, és a földközeg mindössze 10 cm.

Így készült lépésről lépésre:

  1. Az első lépés a megtervezés volt, ami sok időt vett igénybe.
  2. Majd következett az alap előkészítése.
  3. Szintezés.
  4. Vázszerkezet felépítése.
  5. Burkolás.
  6. Zöldtető elkészítése, WPC burkolattal. Itt figyelni kell a dupla szigetelésre és a megfelelő vízelvezetésre.
  7. Utolsó lépés a festés volt 4 réteg lazúrral.

Amire figyelni kell:

  • Elkészítés során nagyon fontos, hogy úgy készüljön, hogy semmiféle ragadozó ne tudjon bejutni. Semmilyen körülmények között ne tudjon alá ásni.
  • A rács megfelelő erősségű legyen.
  • A vázszerkezet extra stabil legyen, ami elbírja a zöldtetőt, melynek tömege legalább 300 kg.
  • A megfelelő szellőzés biztosítása is nagyon fontos az alvó és tojó résznél.
  • Amit még fontos megemlítenem, hogy az ülőrúd amin, a tyúkok alszanak lekerekített legyen, ezzel elkerülhető a lábukon a talpfekélyesedés.
  • Mivel a WPC-t leszámítva a szerkezet és burkolat fából készült, így a tyúktetű ellen is védekeznünk kell. Az alvó és tojó résznél az összes rés kifugázása ajánlott, ezzel meg lehet akadályozni, hogy elbújjanak. Illetve az alja fel van szórva vastagon kovafölddel, mi ezzel védekezünk évek óta sikeresen.
  • Amire érdemes még odafigyelni, hogy könnyen takarító legyen.

Az idő

Sok munkaórát vett igénybe az alapoktól a festésig, a beültetésig, de szívvel lélekkel csináltam. Kb. 2 hetet kell rászánni, ha délutánonként munka után van csak idő az elkészítésére. Intenzívebb munkálatokhoz szerintem 2 hétvégére van szükség. Nekem nagyjából egy hétre volt szükség, mire minden összeállt. A feleségem és a kislányom mindvégig támogattak a türelmükkel, ők adták a motivációt a projekt kivitelezéséhez.

Ennyibe került

A költségeket illetően nagyjából 150 000 Ft-ot fordítottunk rá. Nem kevés összeg, de csak minőségi anyagokból érdemes elkészíteni, ha hosszú távon szeretnénk élvezni a munkánk gyümölcsét.

Ami másképp jobb lenne

Nincs olyan! A terveknek megfelelően készítettem el, mindent számításba véve. Még a nap járását is figyelembe vettem, hogy kapjanak megfelelő mennyiségű napfényt a növények, és mindemellett elegendő árnyék jusson a tyúkoknak hőség idején, elkerülve ezzel a hőgutát.

Tökéletesen működik évek óta, 5 tyúk bőségesen ellát egy 3-4 fős családot tojással. Mióta megvannak nincs pocsékolás, házi kosztot kapnak a kevert gabona és az elengedhetetlen zöld mellett. A konyhakertünkbe mindig ültetünk nekik külön zöldeleséget, melyet frissen kapnak szinte minden nap. Napi szinten biztosítunk részükre kijárást, ahol kedvükre “kertészkedhetnek” 200 m²-en. Nagyon hálásak, meghálálják a sok gondoskodást, így nincs szükség tojótápra és egyéb serkentő szerekre, anélkül is csodaszépen tojnak. Mindenkinek ajánlom, aki tervezi, mert a saját házi bio tojásnál nincsen jobb. Mióta megvannak azóta nem vettünk tojást boltban, sőt sokat el is ajándékozunk, pedig a feleségem mindennapi sütés-főzéshez  használ el belőle.

Az állományt fiatalítani kell idővel, és vásárlásnál figyelni kell, hogy mi az elsődleges cél. A tojás vagy hús vagy mindkettő, ennek megfelelően kell választani.

A terveim között szerepel, hogy létrehozzam Sopron város első vertikális kertjét a kerítésfalunkon kialakítva 20 m-es hosszúságon és 1,8 m-es magassággal. Ez egy nagyobb falat, jelenleg az előkészületek zajlanak.