A vászon- és más egyéb textilcipők egyik nagy hátránya, hogy könnyen beáznak.

A probléma ellen szerencsére lehet tenni, méghozzá olyan dologgal, ami nagy valószínűséggel van is az otthonodban. Ez pedig egy közönséges gyertya.

Csodás anyag a paraffin viasz, ami 46-68 Celsius fok között olvad, alapból színtelen, szagtalan és tökéletesen vízálló. Ez fogja megvédeni a cipőt a beázástól, ha ügyesen visszük fel rá. Persze, ha beugrunk benne egy medencébe, ugyanúgy be fog ázni mint korábban, de az esősebb időben ez a trükk nagy segítség lehet.

Nézzük, hogyan fogjunk hozzá:

A cipőt először is meg kell tisztítani, ha már volt használva. Portalanítani kell és leszedni a szöszöket is, ha szükséges. A teljesen tiszta lábbelit ezután alaposan be kell dörzsölni a sima gyertyával (a színezettek a cipőt is be fogják színezni!) úgy, hogy lehetőleg sehol egy apró részt se hagyjunk ki, amin később beszivároghat a víz. Majd egy hajszárító segítségével az anyagba kell olvasztani. Ha jól csináltunk, le kell peregnie a cipőről a víznek!

Itt egy videós segítség:

https://www.youtube.com/watch?v=7e1sRyoQlWE