A konyhában ma már természetes mozdulat a konzervnyitás. Egy katt, egy tekerés, és már ömlik is a kukorica a salátába. Pedig a történelemben évtizedekig tartott, mire eljutottunk idáig – addig kalapáccsal, késsel, sőt fegyverrel estek neki a szerencsétlen fémdobozoknak.
Egy császár, egy cukrász és a nagy ötlet
1795-ben Napóleon fejpénzt ajánlott annak, aki megoldja, hogyan lehet tartósítani a hadsereg élelmét. A kihívást Nicolas Appert francia cukrász nyerte meg: üvegekbe zárt ételt, majd forralással tartósította. Működött is, bár fogalma sem volt róla, hogy valójában a baktériumokat ölte meg, és vákuumot hozott létre.
A fémkonzerv születése – és a rémálom kezdete
1810-ben már megjelentek a fémdobozok. Masszívak, strapabírók – és teljesen feltörhetetlenek voltak. A korai konzervek olyan vastag fémből készültek, hogy gyakran nehezebbek voltak magánál a tartalomnál. A katonák bajonettel, kövekkel, sőt lövésekkel próbálták megnyitni őket. Képzeljük el: vacsoraidőben egy kis puskalövés, csak hogy kinyíljon a babkonzerv.
Az első „nyitók” – inkább fegyverek, mint konyhai eszközök
Amikor végre feltalálták a konzervnyitót 1855-ben, az inkább egy markolattal ellátott penge volt, amely éles, cakkos szélű nyílást hagyott. Olyan veszélyesnek számított, hogy sok boltban a boltos inkább maga nyitotta ki a konzervet a vevőnek. A ma ismert, tekerős, forgókerekes nyitó csak 1870-ben jelent meg – de még mindig késsel kellett előlyukasztani a dobozt, így nem aratott nagy sikert.
Mire jó a technológia, ha nem értjük?
Ironikus, hogy az egész konzervtörténet egy tudományos tévedésből indult. Appert még a vákuumot sem értette, Pasteurig senki sem tudta, miért működik a tartósítás. Így lett a praktikus megoldásból egy évszázados küzdelem a doboz és az ember között.
Amikor legközelebb könnyedén nyitsz egy konzervet…
…gondolj bele, hogy elődeink micsoda küzdelmet vívtak ugyanezért. Kalapács, bajonett, puska – mind bevetésre került. És mi most csak mosolygunk, miközben egy laza mozdulattal kattan a nyitó. Az emberiség története néha nem más, mint egy hosszú harc a vacsoráért.
