A mosogatás nehézsége köztudottan három szakaszból áll: 1. elkerülése, 2. elvégzése, 3. elpakolása. E három közül a legmisztikusabb, legérthetetlenebb és legtöbbször elhanyagolt pont az utolsó. Pedig ezek az edények már tiszták. Illatosak. Ragyognak. Mégis ott állnak némán a szárítón vagy a konyhapulton, napokig, hetekig, vagy amíg valaki végül el nem botlik bennük.
A nagy kérdés: miért nem lehet csak úgy elpakolni?
Mert az nem “csak úgy” megy! Először is meg kell vizsgálni, hogy a poharak vajon teljesen szárazak-e. A válasz sosem egyértelmű. Belül talán igen, de a talpukon ott lapul egy kis nedvesség, amitől a szekrény polca is átveszi a “frissen elmosott” érzetet. Tehát papírtörlőért nyúlunk, vagy várunk még egy napot. Inkább a másodikat.
Tárolási rejtvények
A száradó edények elpakolása egyben logikai feladvány is. A fedők vajon melyik fiókba tartoznak? A kis piros műanyag doboz teteje sehova nem illik. Vagy ha igen, az alsó fiókban van, amit csak hajlongva lehet elérni, és amiben a másik ötven, fedő nélküli doboz lakik.
A “majd úgyis kelleni fog” elmélet
Egyesek úgy vélik, ha valamit már elmosogattunk, és ott van a pulton, akkor azt rövid időn belül úgyis újra használni fogjuk. Minek elpakolni egy fakanalat, ha ma is főzünk? Vagy egy tányért, ha este is vacsorázunk? Logikus, nem? A gond csak az, hogy így idővel a teljes konyhapult egy felnőtt élet szimbolikus installációjává válik.
A passzív-agresszív halom
A tiszta edények nem szólnak semmit, csak várnak. De valójában már bűntudatot keltenek. Mert mindenki tudja: aki elpakolja őket, az „jobb ember.” De vajon ki törik meg előbb? Ki nem bírja nézni a szárítón ágaskodó műanyagpoharat, a kacsintó kávésbögrét, a magányosan didergő teáscsészét? És főleg: ki fogja végre összeszedni azt a tíz darab különböző méretű kést, amit valamiért nem tettünk vissza a helyére?
A megoldás?
Nos, nincs egyértelmű válasz. Egyesek szerint a kulcs a rendszer: mindig ugyanoda pakolni, sose hagyni halogatni. Mások szerint inkább be kell látni, hogy ez a jelenség örök – mint a portörlés vagy a zoknik párjának eltűnése. A legjobb, amit tehetünk, hogy kinevezünk egy “elpakoló napot,” esetleg versenyt rendezünk: ki tud gyorsabban elpakolni anélkül, hogy megvágja magát a recés késsel.
A mosogatás tehát nem ér véget a szivacs letételével. Az igazi kihívás utána jön. Csendben. Lopakodva. Mint egy konyhai nindzsa, aki újabb és újabb feladatokat hagy maga után. És mi, hős háztartási harcosok, újra és újra szembenézünk vele – legalább hetente egyszer.
