Csináld magad!Fürdő

Régi istálló ad helyet álmaik fürdőszobájának

Sokat dolgoztak rajta, de megérte.

Makainé Takács Angéláék a házukkal szomszédos istállóból alakították ki a számukra tökéletes fürdőszobát, mivel a ház adottságai egyéb megoldást nemigen tettek lehetővé. Gondos tervezésre és sok munkára volt szükség, de elszántságuk és kitartásuk meghozta gyümölcsét. A következőkben Angéla mutatja be részletesen, hogyan jutottak el a romos istállótól a tágas és hangulatos fürdőszobáig:

Öt évvel ezelőtt költöztünk Újszilvásra Budapestről, ott nagyon pici fürdőszobánk volt, de sajnos az új házunkban is kis fürdőszoba várt minket. Bővítésére lehetőség sajnos nem volt, ezért találtuk ki, hogy a használaton kívüli régi istállóból alakítjuk ki álmaink tágas fürdőjét, amely közvetlenül a házunk mellett helyezkedett el.

Teljesen kész tervekkel, elképzelésekkel vágtunk bele a munkálatokba. Egy számunkra fontos momentum volt, hogy az előző tulajdonos, aki a házat építette, a megépülés évében egy eperfát ültetett, amit sajnos ki kellett vágnunk, de szerettük volna a ház részévé tenni. Ezért arra gondoltunk ebből a fából készítjük el a lépcsőt, amire azért volt szükség, mert a fürdőszoba szintje 80 centivel a ház szintje alatt van. Így a férjem elkészítette a számomra csodás lépcsőt.

Mivel házunk minden helyiségében a faburkolat dominál, ezért számunkra egyértelmű volt, hogy itt is ezt használjuk majd. Ahogy már az is kész terv volt, hogy a kád körül nem csempét, hanem követ használunk majd.

Különösen fontos volt a helyiség fertőtlenítése, szigetelése és a tetőszerkezet újjáépítése.

Körülbelül 8 hónapig tartott elejétől a végéig, mivel szinte mindent a család kivitelezett, kivéve az áram-, a csatorna- és vízhálózatot.

Hozzávetőlegesen 2 millió forintba került.

Semmit sem csinálnánk másképp, számunkra így tökéletes az eredmény, és az ide vezető út is.

Köszönjük a fürdőszoba történetét, igazán különleges!