Praktikus

Tavasszal indul a “Bútorok második élete” elnevezésű program az IKEA-ban

A program lényege, hogy az IKEA visszavásárolja a korábban tőlük vásárolt, használt bútorokat, majd azokat a visszavásárlási áron a leértékelt árú termékek részlegén értékesíti újra.

Ezekre a bútorokra ráadásul – bízva azok minőségében – még egy év garanciát is adnak. Ezzel kívánják biztosítani a termékek lehető legtovább történő használatát.

De nem ez az egyetlen újításuk! Tovább fejlesztik az online vásárlást, valamint bővül a házhozszállítási, összeszerelési és beszerelési szolgáltatások köre is. Továbbá Pécs, Veszprém, Kecskemét és Debrecen városokban külsős, azaz úgynevezett non-branded átvételi pontokat hoznak létre.

Tervben van az Örs vezér téri áruház önkiszolgáló csomagátvevő ponttal való bővítése is, feltehetően idén év végére már elérhető lesz. Ennek előnye, hogy nem kell bemennünk az áruház területére és várakoznunk, ha kisebb-nagyobb csomagot szeretnénk magunk elhozni.

“Az IKEA a változó vásárlói igényekhez igazodva arra törekszik, hogy elérhetőbbé, megfizethetőbbé és a bolygónk szempontjából fenntarthatóbbá váljon” – áll az oldalukon, ami egyelőre úgy tűnik, hogy remekül megy nekik!

Forrás: IKEA

Tags : bútor