Díszítik a lakást.

Angel Andrásné, Zsuzsi a harisnyavirágok mintájára nejlonzacskókból kezdett virágokat alkotni. Az eredmény annyira pompás, hogy meg is kértük, mesélje el, hogyan jutott eszébe ilyesmibe vágni a fejszéjét, valamint hogy pontosan mi mindenre van szükség a csodás díszek készítéséhez.

Harisnyavirág készítésekor a kíváncsiság vitt rá, hogy vajon nejlonból is el lehet-e készíteni. Ezt egyfajta kihívásnak tekintettem, ami valóban így is volt. Nem volt olyan könnyű, mint gondoltam, mert a nejlonnal sokkal nehezebb dolgozni, mivel csúszik és nem lehet teljesen kifeszíteni, mint a harisnyát. Nagyon figyelni kell, hogy megfelelően ki legyen feszítve, mert megbuggyosodik és nyomásra kipukkad.

Szeretném megmutatni még harisnyából készült két virágomat is (ami ezt az egészet ihlette).

Először apróbb karikákat próbáltam behúzni, és amikor ez sikerült, tértem át nagyobb szirmú virág készítésére, mint például az orchidea.

Az elkészítésükhöz szükségem volt drótra (amiből a karikák készülnek), színes reklámszatyorra, szemeteszsákra, cérnára (amivel kötöztem), szártakaróra (amivel elfedtem a drótvégeket), majd egy vastagabb drótra, ami szárként szolgált.

A leveleket sajnos nem tudtam ugyanebből az anyagból elkészíteni, mert színben nem találtam hozzá való nejlont, ezért műanyag zöldeket használtam hozzá.

Ha kaspóba helyeztem, akkor szükség volt még oázisra vagy hungarocellre, amivel a kaspót kibéleltem, és ebbe szúrtam bele az elkészült virágot, majd a tetejére szizált, vagy izlandi zuzmót tettem takarásnak.

Az orgona elkészítése körülbelül 3-4 délutánt (kb. 9 órát) vett igénybe. Az egy szál orchidea kb. 2 óra alatt készült el. Természetesen az apróbb virágok rövidebb idő alatt.

Oly sokba nem került, mert az anyagok nagy részét megtaláltam itthon, vásárolni a zöldeket és a takaráshoz szükséges anyagokat kellett csak. Forintban kifejezve kisebb virágnál 100-150 Ft, nagyobb virágnál kb. 500 Ft volt. Ha viszont nincs otthon fellelhető anyag az elkészítéshez és meg kell vásárolni, akkor az orgona elkészítésére kb. 2000 Ft-ot ( kaspó, drót, takaróanyag, oázis, nejlon, szemeteszsák, levelek), az orchidea elkészítésére kb. 1800 Ft-ot kell ráfordítani. Természetesen az árat nagymértékben befolyásolja, hogy hol és milyen alapanyagokat tud vásárolni.