A helyiek szerint nem hiányoznak az elnevezések.

Faux la Montagne a tavak és erdők vidéke, ahol mindössze 429-en éltek 2018-ban. A tengerszint feletti magasság miatt kemények a telek, de ennek ellenére nyüzsgő az élet a településen. Színes kulturális programokat szerveznek, szívélyesen fogadják az odalátogatókat, folyamatosan fejlesztik a falut minden szempontból, kivéve, hogy nem helyeztek ki és nem is terveznek utcanévtáblákat.

A polgármester nemrégiben előterjesztette, hogy a közép-franciaországi kis faluban is adjanak neveket az utcáknak, a postások, futárok, mentősök dolgát megkönnyítendő, de az ott lakók nem lelkesednek az ötletért. Eddig is elvoltak nélkülük, ezután sem szeretnék bevezetni, mert félnek, hogy onnantól már menthetetlenül elindulna az urbanizáció. Jelenleg olyan elnevezéseket használnak, mint a “hátsó utca” vagy az “idős hölgyek utcája”, ezzel segítenek útbaigazítani a kézbesítőket, és a többi nem ott élő embert. A térképük is így néz ki:

Mivel Franciaországban csak a 2000 fősnél nagyobb településeken kötelező utcaneveket és házszámokat használni, így elképzelhető, hogy Faux la Montagne így is marad még egy jó darabig. Számunka sem ismeretlen, hogy a vidéki falvakban úgy igazítanak útba, hogy a Kovácsnál jobbra, és ahol a gyógyszertár volt régen, ott egyenesen, pedig vannak utcanévtáblák is…

Forrás: Faux la Montagne

A kiemelt kép illusztráció.