Persze szülői felügyelettel, de kevés segítséggel.

Már egy 12 éves gyerek is képes arra, hogy a poszterek kirakásán kívül is szépítse az otthonát. Persze nem mindegyikőjüket érdekli a barkácsolás vagy a lakberendezés, de sokan örömüket lelik benne. Az alkotás, a környezet szépítése, számos készség fejlesztése lehet az eredménye, ha a fiatalság is kiveszi a részét a felújításból. Bea először csak az édesanyjának segített, majd maga is rákapott a házuk csinosítására.

A kislány a karantén alatti plusz szabadidejét hasznossá téve tanulta meg használni a mérőszalagot, ecsetet, munkapadot, kézifűrészt, valamint a barkácsoláshoz szükséges egyéb eszközöket.

De nem csak gyakorlati tudásra sikerült szert tennie, kreativitását is szabadon engedhette. Anyukájával közösen megálmodták a változtatásokat, majd egyezségre jutva meg is valósították. Az sem volt utolsó szempont, hogy jórészt a rendelkezésükre álló anyagokat használták fel, lévén, hogy az üzletek is zárva voltak. Így nagyobb hangsúlyt kaptak az egyedi ötletek és az újrahasznosítás. A lány kezdeti bizonytalansága pedig hamar magabiztossággá vált.

A lakás kicsinosítása remek elfoglaltságnak bizonyult, ami sikerélményekkel is járt. Aki ilyen fiatalon megtanulja az otthonszépítés fortélyait, felnőttként sokat profitálhat belőle. Egy tinédzserként barkácsoló kislányt nem kell majd félteni, amikor felfúr egy könyvespolcot. Érdemes tehát hagyni a gyerekeket kibontakozni!

Forrás: BoredPanda