Növényekkel tedd élettelivé a fürdőt!

Elsőre azt hihetnénk, hogy fürdőszobában növényeket elhelyezni nagy kihívást jelenthet, hiszen a mi léptékünkkel mérve szélsőségesnek tűnhet az olykor magas páratartalom és hőmérséklet, valamint bizonyos esetekben a kevés fény.

A jó hír, hogy sok olyan növény van, amely kifejezetten jól érzi magát az említett körülmények között. A legfontosabb tehát, hogy első lépésben a helyiség adottságainak megfelelő igényű növényt válasszunk.

Szerencsés helyzet ráadásul, hogy a növények öntözése ebben a helyiségben oldható meg a lehető legegyszerűbben, hiszen a víz gyakorlatilag kéznél van. Ha azonban teljesen vagy majdnem teljesen sötét a fürdőszobánk, a növények fényellátásáról külön fényforrással kell gondoskodnunk.

Az alábbi 9 szobanövény – természetesen megfelelő gondoskodás mellett – remekül tartható akár fürdőszobai körülmények között is:

Zámia, más néven legénypálma

Melegkedvelő, a szórt fény ideális számára, de a sötétebb helyiségekben is jól elvan. A túlöntözést és a direkt napfényt nem szereti. Továbbiak a legénypálmáról itt olvashatók.

Fotó: Wearefound Home Design

Orchidea

Legegyszerűbben talán lepkeorchideát tarthatunk. A megfelelő páratartalom a fürdőszobában többnyire adott, az azonban fontos, hogy a növény amellett, hogy rendszeresen kap vizet, ne álljon abban. Fénykedvelő, de a tűző napot nem viseli jól. Időnként hálás egy kis tápoldatozásért.

Fotó: Pinterest

Zöldike

Szívós növény, gondozásáról és szaporításáról itt érdemes olvasni.

Fotó: Deavita.net

Tillandsia

A szakállbroméliák általánosságban a szórt fényt, a meleget és a magas páratartalmat kedvelik. Ezek a növények a vizet a leveleiken keresztül veszik fel, ezért is lehet ideális számukra a fürdőszobai környezet. Gondozásukról itt olvashatók további fontos tudnivalók.

Fotó: Pinterest

Anyósnyelv vagy Sansevieria

Szívós, igénytelen növény kezdő növénytartóknak is bátran ajánlható. Leginkább arra érdemes vele kapcsolatosan figyelni, hogy ne öntözzük túl.

Sárkányfa vagy dracéna

A nyári hónapokban gyakrabban locsoljuk, télen azonban jó, ha olykor hagyjuk a földjét kiszáradni. Félárnyékos, meleg helyen érzi jól magát, ezért a fürdőszobai klíma akár kifejezetten kedvező is lehet számára. Savanyú földbe ültessük. Még több információ ahhoz, hogy a dracénánk szép legyen, innen gyűjthető.

Szobapáfrány

A magas páratartalmú, nem túl meleg helyeket kedveli. Közvetlen napsütésre – tehát például déli tájolású ablakba – jobb, ha nem tesszük.

Vitorlavirág

Hasonlóan az előzőekhez, a vitorlavirág is a párás környezetet kedveli. Hőmérséklet szempontjából 18 és 25 fok közötti helyiség az ideális számára. Ne tegyük ki tűző napsütésnek, bár fénykedvelő, egy félárnyékos hely legyen inkább az otthona. Sem a túlöntözés, sem a kiszáradás nem szerencsés esetében. A megfelelő gondoskodást évente akár több alkalommal is hófehér virágaival hálálja meg.

Aloe Vera

Kifejezetten melegkedvelő, válasszunk számára napos helyet. Az öntözéssel bánjunk csínján, időnként inkább legyen száraz a földje, mint sem vízben álljon. Jótékony hatása régóta ismert, jól alkalmazható égési sérülések, vágott sebek esetén. Az aloe felhasználásával kapcsolatosan itt találhatók további érdekességek.