Minden lakásban van egy szoba, ami gyanúsan túl rendezett. Ahol nem hever elől se egy bögre, se egy papucs, és még a levegő is olyan… steril. A vendégszoba. Az étkező. Az a hely, ami úgy néz ki, mintha most jött volna a bútoráruházból. És mi tesszük ezt vele – szeretetből. Vagy inkább abból az érzésből, hogy majd egyszer jó lesz valamire.
A díszlet, amit senki nem tapsol meg
Ez a szoba nem él. Ez a szoba készen áll. Mindig. Mint egy örökké várakozó statiszta egy filmben, amit soha nem kezdünk el forgatni. Néha benézünk, felsóhajtunk, és gyorsan be is csukjuk az ajtót, mielőtt leülne valaki. Mert minek koptatni, ugye.
A “majd egyszer” életstílus
“Majd egyszer ott lesz a dolgozósarkom.” “Majd egyszer ott alszik a vendég.” “Majd egyszer ott lesz egy kis olvasókuckó – pokróccal!” Ismerős? Közben a szoba addig is remekül tárolja a soha ki nem bontott dobozokat, a használaton kívüli biciklit és azt a fura dekort, amit még karácsonyra kaptunk, de azóta sem tudjuk, hová illik.
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen
A be nem lakott szoba általában a lakás legszebb része. A székek nem nyikognak, az asztalon nincs morzsa, és a szőnyeg… hát azt valószínűleg senki nem lépte át még papucs nélkül. Ez a szoba mutatós, csak épp élni nem lehet benne. Mint egy díszpárna, amit nem szabad használni, mert „elnyomódik”.
De mi lenne, ha mégis?
- Használd! Ülj le, még ha nincs is vendég.
- Teregess ott, ha az a legnaposabb rész. Miért ne?
- Egyél az étkezőasztalnál. Igen, hétköznap is.
- Tégy be egy bögre teát és egy könyvet – az életet úgyis ezek indítják el.
Az otthon ott kezdődik, ahol nyomot hagyunk
A lakás nem egy múzeum. Ha egy szobába sosem mész be, akkor az nem szoba – csak egy jól szellőztetett raktár. Ne félj használni, élni benne, kicsit rendetlenné tenni. Mert az igazi otthon nem ott van, ahol minden patyolat – hanem ott, ahol a könyv nyitva marad, és a bögre kicsit megázik a párkányon. És ha egy szoba végre életjelet mutat, az azt jelenti: elkezdett hozzád tartozni.
