Van az úgy, hogy csak egy percre teszed le. A kabátot a székre. A táskát az ágy végébe. A szatyrot a lépcső mellé. A lakáskulcsot a mikró tetejére. Aztán telnek a napok, és az “ideiglenes” státusz hivatalossá válik. Kialakulnak az új, önjelölt tárolóhelyek, csak épp nem praktikusak – és nem is voltak szándékosak. Olyan ez, mint amikor a kanapé vendégágy lesz – csak épp a tárgyak költöznek ki a helyükről, és vissza se néznek.
Az “átmeneti tárgy” pszichológiája – avagy a “mindjárt elrakom” mítosza
- Halogatás álruhában: amikor lepakolunk valamit “majd elrakom” felkiáltással, valójában csak tologatjuk a döntést. És az a bizonyos “majd” sosem jön el.
- Energiakímélés: egy plusz mozdulat is soknak tűnhet, ha már öt tárgyat cipelsz, és még a kávédat sem ittad meg.
- Szokássá válik: ha már három napja ott a kabát, az agy azt mondja: “hát ez itt lakik” – és onnantól ez az új norma.
Mozdulatoptimalizálás – vagyis hogyan győzzük le a lakáson belüli lustaságot
1. Tedd oda, ahol le szoktad venni – de legyen ott is helye!
Például ha mindig a kanapé mellé pottyan a táskád, akkor tegyél oda egy kosarat. Ha már úgyis oda kerül, legalább nézzen ki úgy, mintha így tervezted volna.
2. Alakíts ki „félút” pontokat
Egy kis tálca a leveleknek, doboz az apróbb holmiknak – nem végállomás, csak átmeneti pihenő. Legalább nem szóródik szét minden.
3. Ne legyen kényelmesebb az ideiglenes hely
Ha a székre teszed a holmid, de utána nem tudsz leülni, máris ott a motiváció, hogy elpakolj. Vagy legalább bosszankodj rajta – ami már fél siker.
Miért marad ott? – A döntésfáradtság és a „nem tudom hova tegyem” pillanatai
Az agyunk utál mikro-döntéseket hozni. Hová menjen valami, ami se nem kabát, se nem dísztárgy, se nem fontos – csak úgy van? Sehova. Lerakjuk. Később majd eldől. De nem dől. Csak ott marad. Ezért fontos, hogy minden tárgynak legyen neve és lakcíme – még a kulcsnak is. (Különösen a kulcsnak. Az szeret eltűnni, ha nincs hol laknia.)
Gyakori csapdák és megoldások – avagy az ideiglenesség melegágya
- Lakáskulcs, ami mindig máshol van: legyen fix helye – kampó, mágnes, kis tálka. Ha keresni kell, garantált a reggeli rohanás és a „hol az a nyavalyás kulcs?!” monológ.
- Székre dobált ruhák: alakíts ki egy kampót vagy kosarat a „még nem koszos, de már nem friss” holmiknak. A szék meg végre leülhet pihenni.
- Belépés utáni káosz: legyen fix helye a kulcsnak, táskának, cipőnek. Az első mozdulat: kulcs a kampóra. A második: vállon veregetés. Magadnak.
- Lépcsőre pakolt dolgok: doboz a lépcső aljára, amit este felviszel. Vagy rájössz: amit nem viszel fel három napig, az valószínűleg nem is kell.
A rend nem fenyítés, hanem szövetség
Nem kell, hogy minden tökéletes legyen. Nem is kell, hogy mindig rend legyen. De ha legalább néhány tárgy tudja, hol a helye, már nyert ügyed van. Az “ideiglenes” kupi nem karakterhiba – csak egy kis figyelemhiány. Egy jól elhelyezett tároló, egy tálka, egy kampó, és máris kevesebb az elfelejtett hajcsat a router mögött. Mert amit nem pakolunk el most, az úgyis marad – csak már nem emlékszünk, miért van ott.
