Aki valaha is megpróbálta „természetes illatosítóval” feldobni az ünnepi hangulatot, pontosan tudja, milyen csábító gondolat egy lábas vizet feltenni, beledobni pár fahéjrudat, néhány narancshéjat, esetleg egy kevés szegfűszeget, aztán elégedetten megállapítani: „na, ez most így egész nap illatozhat”. És itt kezdődik a baj.
Mert a fahéjas víz – bár elsőre olyan ártatlan és szelíd, mint egy frissen sült mézeskalács – nem mindig marad fahéjas víz. Néha ugyanis… lábasban felejtett karácsonnyá válik.
A történet valahogy így megy: felteszed, elkezd illatozni, te pedig megnyugodva tovább mész. Egy kicsit még díszítesz. Közben valaki csomagol. Valaki kérdez. Valaki megint megeszi a sütitésztát. A kutya csilingel, mert hozzáért a gömbhöz. A macska leesik a polcról. A telefon csörög. És mire visszaérsz a konyhába, a fahéjas víz… már csak volt.
A párolgás törvénye – avagy a lábas bosszúja
A víz párolog. Ez önmagában nem meglepő. A gond ott kezdődik, amikor a víz már elfogyott, de a hőforrás még vígan dolgozik. A fahéj, a narancshéj és a lábos alja pedig egy négyes koalíciót alakít, amelynek célja: új, eddig ismeretlen halmazállapotú karácsony készítése.
Amikor a fahéj leég, nem fahéjillat lesz. Hanem valami egészen más. Olyan aromakeverék, amely egyszerre idézi meg a téli erdőt, egy hibás grillezőt és azt a pillanatot, amikor az ember rájön, hogy erről bizony napokig beszélni fognak.
A narancshéj fekete, szénné aszott csészécskékké alakul, a lábas pedig olyan patinát kap, amit egyetlen lakberendezési katalógus sem fogadna be: „fahéjas-vulkanikus matt fekete extra tapadással”.
A „házi illatosító” vége: füstjelző + pánik + ablak kitárva
A folyamat egyik biztos pontja: előbb vagy utóbb meg fog szólalni a füstjelző. Nem azért, mert füst lenne – hanem mert a leégett fahéj olyan mikromolekulákat bocsát ki, amelyek minden érzékelő számára rémálom. Ezután jön a pánik, a gyors felkapcsolt lámpák, a lábas az erkélyen, és a jellegzetes mondat:
„Én csak jó illatot akartam…”
Ilyenkor már hiába tárjuk ki az ablakokat, szellőztetünk, fújtatunk, integetünk a levegőnek: a lakás még órákig magában hordozza a „szénné égett karácsony” elegyét.
Miért történik ez ilyen gyakran?
Mert a fejünkben ez egy ártalmatlan művelet. A valóságban viszont egy kémiai gyorsított tanfolyam: minél kevesebb víz van a lábasban, annál gyorsabban nő a hőmérséklet, és annál biztosabban ég le minden, ami benne van. Egyetlen apró figyelmetlenség – és a fahéjas víz már csak egy régi emlék.
Mit tehetsz helyette?
A legegyszerűbb szabály: amit melegítesz, azt nem felejtheted ott. Ha mégis szeretnél illatot, használhatsz gyertyát, illóolajos párologtatót, elektromos diffúzort – bármit, ami nem igényel folyamatos vízszintfigyelést.
A karácsony illata gyönyörű. De a lábasban felejtett karácsony… az már egészen más műfaj.
