Bár sokan egymás szinonimájaként használják, valójában igenis van különbség a kettő között. Nagyobb összegű tétel vásárlásánál, mint egy ingatlan, mindenki
Azt hiszem az utolsó hely, ahol igazán kialudtam magam, az édesanyám hasában volt. A legtöbb ember ébresztőórára kel, nem pedig
Egy párizsi utca összes háza különböző színekben pompázik. Tényleg nagyon jól néz ki! Mások szerint is, ezért hirtelen vált turista
Remek kikapcsolódást nyújtanak az alkotótevékenységek. Egy kis kreativitással törött cserepekből, kerámiákból (akár kagylóhéjakból) csodás dekorációt készíthetünk. A megfelelő ragasztó megválasztásával
A környezetünkben lévő színek nagy hatással vannak ránk. Ezt a előnyünkre fordíthatjuk. Befolyásolhatjuk a hangulatunkat, közérzetünket a környezetünk alakításával. A
Ha valaki nem akar tervezgetéssel, építkezéssel bíbelődni, annak remek megoldást jelenthet a készen kapható házikó. Ezeket pár kattintással meg lehet
A farmer egy igazán klasszikusnak mondható anyag. Régóta hordjuk ruhaként, használjuk táskák, kiegészítők, lakástextilek alapanyagaként. Teherbírása és színe lehetővé tette,
Ha valaki ingatlanokat nézeget, akkor tudja, hogy egy idő után mennyire idegtépő tud lenni a böngészés. Tengernyi sablonos szöveg, jól
Rengeteg dolgot hasznosíthatsz újra a kertben! Egy alapos selejtezés után rengeteg olyan holmi kerül elő, ami sokszor már nem alkalmas
Közeledik a nyár, így készülődünk a kerti összejövetelekre. Már most bele lehet fogni a kinti bútorok elkészítésébe. Sőt, érdemes is,














