A világ legnagyobb bútorgyártó vállalata most az óceánok védelmét célozta meg.

A legújabb MUSSELBLOMMA elnevezésű kollekciójukat a Földközi-tengerből kihalászott és újrahasznosított műanyagokból készítették. A vízből kiszedett hulladékokat konténerekbe gyűjtik, megtisztítják, leválogatják, majd gépi úton fonalat és szövetet állítanak elő belőle.

Világos színek, egyszerű minták jellemzik az új táskát, párnahuzatot, asztalterítőt, ami ilyen eljárással készült.

Nem ez az első eset, hogy a környezetvédelemre is gondolnak.

A FÖRÄNDRING elnevezésű sorozat rizsszalmából készül, amit egyébként csak elégetnének, mint a rizstermesztés melléktermékét. Így viszont égetés helyett hasznos tálak, lámpaernyők és szőnyegek készülnek belőlük.

Az Ikea népszerű konyhája sem maradt ki az újításokból.

Az imádott svéd húsgolyó mintájára megjelent a csak növényi eredetű zöldséges golyó.

Forrás: IKEA