Képzeld el, hogy este nem azért sietsz haza, mert fáradt vagy, hanem mert ha lekésed a határidőt, nem jutsz be a saját lakásodba. Nem átvitt értelemben – szó szerint. Egy apró alaszkai városban ez a mindennapok része. Whittierben ugyanis létezik egy kijárási rendhez hasonló időkorlát, amelyhez minden lakónak alkalmazkodnia kell. Ha valaki rosszul számol, az éjszakát már nem otthon tölti.

Egyetlen út vezet haza

Whittier Alaszkában, a Prince William Sound partvidékén fekszik, és alig 270 ember otthona. A város különlegessége nem a mérete, hanem az elszigeteltsége: csak egyetlen módon közelíthető meg, a több mint 4 kilométer hosszú Anton Anderson Memorial Tunnel alagúton keresztül.

Ez az Észak-Amerika leghosszabb közúti alagútja – ráadásul egysávos, így a forgalom irányonként váltakozik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az alagutat autók és vonatok közösen használják, és a forgalmi váltások között időt kell hagyni a szellőztetésre is.

Ha bezár az alagút, nincs tovább

Az alagút nem működik egész nap. Éjszakára bezár, és aki nem ér át időben, az Whittieren kívül reked.

Nyáron valamivel nagyobb a mozgástér: ilyenkor az alagút reggel 5:30 és este 23:15 között használható. Télen azonban a nyitvatartás szűkebb, 7:00 és 22:45 között lehet közlekedni.

Ez azt jelenti, hogy egy későn sikerült bevásárlás, egy elhúzódó ügyintézés vagy egy rosszul időzített kirándulás után alternatív alvóhelyet kell keresni – a saját ágy már elérhetetlen.

Egy város egy épületben

Whittier nemcsak az alagút miatt különleges. A város lakóinak többsége egyetlen hatalmas épületben él, a Begich Towers nevű lakótömbben.

Ez nem egyszerű társasház: az apartmanokon túl itt működik a posta, több közösségi szolgáltatás, sőt a város szíve is ide koncentrálódik. A gyerekeknek még az is megoldott, hogy fedett alagúton keresztül jussanak el az iskolába, így nem kell szembenézniük az alaszkai tél szélsőségeivel.

Nem mindenkinek való – de működik

Whittier életformája sokak számára szokatlan, sőt nyomasztó lehet. Kevés a mozgástér, mindenhez alkalmazkodni kell, és a természet diktálja a szabályokat.

A több mint 200 fős közösség mégis működőképesnek tartja ezt az életet. Itt az idő nemcsak órán mérhető, hanem átjárhatóságban, elérhetőségben és felelősségben is.

Whittier jó példa arra, hogy az otthon nem mindig ott van, ahol a megszokott kényelem. Néha ott, ahol pontosan tudni kell: mikor indulunk – és mikor érünk haza.