A cserepes virágok minden otthonban jól mutatnak, azonban nem mindegy melyiket és hova tesszük. 

Abban szeretnénk segíteni picit, hogy hasznos és boldog növényeket gondozzuk, amelyek így sokat tesznek majd a közérzetünkért is. Hangulatossá varázsolják környezetünket és még friss levegőről i gondoskodnak, ezért érdemes több helységbe is beszerezni őket. Mutatjuk melyek ezek:

Fürdőszoba

Ha van egy kis helyünk számukra, mindenképp érdemes a fürdőbe is beköltöztetni őket. Természetesen olyan növényre van szükségünk, amelyek szeretik a párás levegőt, mint például a cserepes pálma, a kínai örökzöldek vagy az európai borostyán.

Hálószoba

Ebben a helyiségben sokat időzünk, hogy kipihenjük magunkat. Ide legjobbak azok a növények, amelyek segítenek a levegő tisztán tartásában, mint például az anyósnyelv, azaz a szobai tigrislevél, a vitorlavirág vagy más néven békeliliom, valamint a lepkeorchidea.

Konyha

A konyha is életünk egyik gyakran használt helysége, ide is érdemes rakni olyan növényeket, mint például az aloe, a koszorúfutóka vagy az afrikaiibolya.

 

 

 

Szépek, ugye?

Forrás: BrightSide