LakásPraktikus

Hat óra alatt költöztettek odébb egy egész házat

Igen, az egész ingatlant.

Az Amerika nyugati partján fekvő metropoliszban nem ritka egy ilyen művelet. A különféle építkezési előírások, amelyek többek között a járdák szélességét vagy az elektromos vezetékek elhelyezését módosítják, olykor igényelnek komplett tereprendezést.

A San Francisco belvárosában található 140 éves épületet hat háztömbbel odébb kellett tenni, ami a méreteit tekintve azért nem volt egyszerű mutatvány.

Ahhoz, hogy egy ilyen műveletet végre tudjanak hajtani, egy hatalmas, távirányítható hidraulikus szerkezet szükséges, ami hasonlóképpen működik, mint a raklapemelő, azaz köznapi nevén béka. A költöztetés nem csak látványos, hanem igen költséges is volt. Ez a nem túl nagy távolság is nagyjából 115 millió forintnak megfelelő összegbe kerül.

Az Englander House névre keresztelt viktoriánus korban épült ház költöztetése sikeres volt sok ember összetartó munkájának köszönhetően. A szomszéd házat is bő 3 méterrel odébb kellett tenni, de a szakemberek számára ez sem jelentett nagyon nagy kihívást.

Persze mindennek az alapja az, hogy olyan házakat építenek, amelyek egy az egyben mozdíthatóak. Bár nálunk ez (még) nem jellemző, ott szinte hétköznapinak számít.

Tags : költözés