Szereted a pisztáciát? ha igen, akkor most figyelj!

A pisztácia formás és erős héja ugyanis sokakat megihletett, többek között Sós Évát is, aki kisebb méretű karácsonyfákat képzelt el, majd alkotott belőle. A látszattal ellentétben – mely szerint aprólékos, hosszan tartó munkáról van szó – gyorsan elkészül az ember egy-egy ilyen egyedi, természetes anyagból készült dekorációval. A következőkben Éva mutatja be, pontosan honnan jött az ötlet és hogyan valósult meg:

Esténként a tv előtt fogyasztottuk a pisztáciát, egy edénybe gyűjtve a héját. Amikor kidobásra került volna a sor, gondoltam egyet és eltettem, “jó lesz majd még valamire” alapon. Barátnőmmel szoktunk tartani kreatív napot, amikor alkotgatunk ezt-azt. Pont tésztafát csináltunk pennéből, amikor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ezt az eltett pisztácia héjából is kipróbálnám.

Egy szombat este fogtam, és neki is álltam egy szép nagynak (kb. 50 cm magas). 4 óra múlva meg is született a remekmű. Imádtam csinálni, így nem is volt kérdés, hogy még lesz belőle jó néhány példány.

Hozzávalók:

  • papír – nem kartonpapírt használtam, de így is nagyon tartós. Van olyan fám, ami már egy éves és tökéletesen tart
  • olló
  • ragasztópisztoly és természetesen
  • pisztáciahéj.

Kipróbáltam már lefújva ezüstre, de azt nem nagyon bírta, elengedi a ragasztó valamiért, de van hópasztásom, kókuszreszelékkel díszítettem és natúr fám is. A hópasztásom régi, megunt karácsonyfadíszekkel van díszítve, a natúr pedig itthon szárított narancs-, citromhéjjal és csillagánizzsal.

Egy 15-20 centis fát, ha belejön az ember, kb. 40 perc-1 óra megcsinálni. Ez a gúla formázástól a díszítésig értendő természetesen.

Én meg szoktam belülről is rendesen tisztítani a héjakat, mert van benne egy barna hártya réteg, ami nem túl esztétikus.

Ha az ember nem számolja a pisztácia árát, mert az ugye úgyis azért veszi, hogy megegye… 🙂 igazából csak a ragasztó kerül pénzbe. Szerintem 200 forintnál nincs több.

Köszönjük Évának, hogy bemutatta nekünk, hogyan készülnek a fák. Reméljük, az ő példáján keresztül többen kedvet kapnak hasonló készítéséhez.