Izgalmas Fortepan-válogatásunk következik.
Közeledik az év vége, amit idén különösen várunk, hiszen ez az év más volt, mint az eddig megszokottak. Szilveszter napja is eltérő lesz sokak számára, most nem tanácsos és megengedett a nagyszabású ünneplés.
Régi képeket böngészve összeállításunkban felidézzük, hogyan ünnepeltek otthonukban 50-60 vagy akár 80 évvel ezelőtt az emberek.
Karácsonyfa és elegáns ruha 1938-ban. Azért akkoriban is akadt, aki lazán a padlón, pezsgősüveggel a kezében ünnepelt.

Öltönyben, tiszta abrosz mellett ünnepelt ez a kisebb társaság 1940-ben. A bolondozásnak nem voltak híján, az óév búcsúztatása vidáman telt.

1941-et írunk. A faburkolatú belső tér és hatalmas könyvespolcok mellett összegyűlt társaság nem minden tagja tűnik felszabadultan örömtelinek. Azonban lehet, hogy a fotó idején már későre járt az idő.

1961-ben vicces kalapokban, szerpentinnel és szerencsehozó patkóval díszített gömbcsillár alatt.

Ki ne ismerné van Gogh napraforgóit? A kor divatja szerint megjelennek a háttérben. 1971-et írunk, a kép jobb és bal szélén ma újra divatját élő mintával borított szék, a táncoló ifjak lába alatt perzsaszőnyeg.

1977 – felirat és szerencsét hozó négylevelű lóhere is jelzi az ajtó üvegén. Kinél lapul még otthon a pincében vagy a padláson hasonló, régi típusú televízió?

Micsoda hangulata volt az utcai árus asztalán kipakolt szilveszteri kellékeknek! Kalapokat, trombitákat, szerpentineket és mindenféle vicces holmikat vihettek haza például a Ferenciek teréről a készülődők.
