Látványos az átalakulás!

Az egyébként praktikus és közkedvelt műanyag kültéri székek néhány év után jól láthatóan viselik magukon az idő múlását. Nem tesz nekik jót a napsütés és más, időjáráshoz köthető hatásokat is nehezen viselnek. Legalábbis ami a megjelenésüket illeti, mert egyébként többnyire igen tartósak.

Végh Károlyné Ili már korábban próbálkozott a régi székek átfestésével, azonban nem járt sikerrel. Most azonban olyan festéket és színt választott, melynek eredményével elégedett. Az alábbiakban ő mutatja be, hogyan választott festéket és festette át a székeket:

Ezeket a székeket 2002-ben vásároltuk, és több nyáron át használtuk. Úgy 4-5 év után kezdtek megjelenni rajtuk szürke foltok, amiket tisztítószerrel sem sikerült eltüntetni róluk. Újakat vettünk, de a régieket sajnáltam kidobni…

Évek múltán a férjem ötlete volt, hogy fessük le őket. Megpróbáltunk az egyiknek a hátulján pár ecsetvonást (akkoriban barna festékünk volt itthon), de nem lett szép. Csíkos volt száradás után, ami nekünk nem tetszett.
Egy baráti házaspár pár éve lefestette megszürkült székeiket barnára, s olyan csíkos lett, mintha fa erezetű lenne. Újra felbátorodtam, próbálkozzunk esetleg más színnel!

Amire szükség volt, az elsősorban a férjem nyitottsága, biztatása, mert én beleszerettem a színes kerti bútorokba… A festéket, ecsetet közösen vettük meg, és nem volt csöppet sem ellenére az általam választott “lime” szín! Egyszerű “OBI-s” festéket választottunk, amelynek a felhasználási területei között a műanyag is szerepelt.

A festés előtti tisztítás, portalanítás nagyon fontos volt. A férjem hígítós ronggyal is áttörölte a székeket, és már festettem is.

Mindegyiket elöl-hátul kétszer kellett lefesteni, hogy szépen eltakarja a festék a szürke foltokat. Úgy 1 hét alatt végeztem a 2 székkel, persze más feladatok, napi teendők mellett. Egyébként 1-2 nap alatt elkészülhettek volna, ha csak ezzel foglalkozunk.

A festék 2.000 Ft, ecset 400 Ft, a felhasznált hígító kb. 200 Ft. A két szék felújítása nem egészen 3.000 Ft volt.

Köszönjük Ilinek, hogy megmutatta, hogyan frissítette fel a székek megjelenését. Reméljük, sokak számára hasznosak lesznek a fenti sorok.