A konyha mindig is meghatározó szerepet játszott és játszik ma is az emberek életében.

Ott készülnek a finom fogások és sokszor ott gyűlik össze a család. Hogyan változott az évszázadok alatt? Most a HomeAdvisor segítségével virtuális időutazáson vehetünk rész. Íme!

1520-1620 (Tudor kastély konyhája)

Az akkori konyhában a kandallóé volt a főszerep. Ott főttek és sültek az ételek, miközben a fűtésről is gondoskodott. A réz- és ónötvözetből készült üst volt a leggyakoribb edény a serpenyők mellett. A legtöbb tárgy kovácsolt vasból készült, a falon polcok sorakoztak, a csilláron gyertyák világítottak.

1680-1720 (Késő Stuart-korszak)

A kandalló még mindig központi szerepet játszott, de már komoly fejlődésnek indult. Öntöttvas szénrostély és felhúzható forgatónyárs segítette a szakács munkáját. Megjelent a méretes konyhaszekrény, amely a nyitott mellett már zárt tárolást is biztosított. Az ablakon át beáramló fény mennyiségére is nagyobb hangsúlyt fektettek. A csillár szintén modernebb lett, és egyre több dekoratív kerámiatárgy került a konyhákba.

1720-1780 (Gyarmati Williamsburg konyha)

A 18. században a konyha kezdett letisztultabb formát ölteni. Megjelentek a székek, így a helyiség már az étkező funkcióját is ellátta. A kisebb kerámia dísztárgyakat háttérbe szorították a praktikus használati tárgyak. A lisztet és más alapanyagokat fedeles ételtároló edényekben tartották.

1870-es évek (Viktoriánus korszak)

Az egybefüggő szekrénysornak, szabadon álló tűzhelynek, kényelmes székeknek és visszafogott dekorációnak köszönhetően már látható a mai modern konyha elődje. Ami igazán nagy áttörést jelentett akkoriban, az a vezetékes víz bevezetése volt. Ezen a ponton jelentek meg a mosogatók.

1960-as évek

A viktoriánus korszak után közel száz évvel már teljesen teret nyert a modernizáció. Nem csak a mosogató vált minden konyha mindennapos berendezési tárgyává, hanem a gáztűzhely, a hűtőszekrény és egyéb eszközök is nagyban megkönnyítették az emberek életét. A linóleum padló leegyszerűsítette a helyiség tisztán tartását, a munkalapok pedig a főzés előkészítését.

2020, napjaink legmodernebb konyhái

Konyhasziget, rozsdamentes acél, beépített bútorok, indukciós főzőlap. A lámpa már szabályozható fényerősségű, a meleg víz természetesnek számít. A kényelem és a praktikum a fő irányvonal, megszámlálhatatlan konyhai segédeszköz áll már rendelkezésünkre.

Összegezve videón is megnézhető, milyen hatalmas változáson ment át a konyha 500 év alatt:

https://youtu.be/MpkbWVuv2zA