Lakás

Még az olyan házra is nagy a kereslet, amit sokan inkább elkerülnek

Úgy tűnik, az amerikai ingatlanpiac is feltámadt hamvaiból a pandémia után.

Az árak az egekben, de ennek ellenére is heteken belül gazdát cserélnek az eladásra kínált házak. Ez az időszak az egyébként nem túl kelendő portékának is kedvez, még a tulajdonosok rémálmának számító vandalizmus áldozatának esett otthonra is hatalmas az érdeklődés.

“Ha szeretnéd a pokol egy részét birtokolni és kihozni belőle valami mennyeit, akkor ne keress tovább!” – írta a házat hirdető ingatlanügynök, Mimi Foster.

Nem tévedett, az ott végbemenő rongálás borzalmas, a videón legalább nem érezzük a szagokat, pedig állítólag elviselhetetlen. A másik államban élő tulajdonos albérletbe adta ki az öt hálószobás házat, amiből 2019-ben kilakoltatta az ott lakót, miután nem fizette a lakbért. Amikor később beengedték a házba a volt albérlőt, hogy elvihesse a személyes holmijait, a csendes összepakolás helyett festékszórót ragadott és mindent összefirkált, amit csak ért. Keresetlen szavakat fújt a falra, a padlószőnyegre, a beépített szekrényekre és gyakorlatilag mindenhova. Igen alapos volt, semmit nem hagyott ki. De ez a bosszúhadjárat nem volt neki elég, állati maradványokat hagyott a hűtőben és az alagsorban, úgy, hogy egy éve már nincs áram a házban, feltehetően szintén a nem fizetés miatt.

Ennek ellenére sokan ajánlatot tettek már a házra, amit egyébként 590 ezer dollárért hirdetnek, de azt mondták csak azokat veszik komolyan, akik már jártak ott és érezték azt a bűzt, és annak ellenére is megvásárolnák a házat.

Forrás: CNN

Tags : egyedi ház