Az ünnepi díszbe öltöztetett otthon elmaradhatatlan élő kelléke, amely tartogat pár meglepetést.

Mitől piros a mikulásvirág?

Sokakat meglepetésként érhet megtudni, mitől is piros a mikulásvirág tulajdonképpen. A növény színes virágzati felleveleit első pillantásra virágoknak gondolhatnánk. Ezek a fellevelek adják a mikulásvirág színét egy fotoperiodizmusnak nevezett folyamat révén. A folyamat során – bizonyos mennyiségű fény vagy annak hiánya hatására – a levelek zöldről pirosra (vagy rózsaszínűre, fehérre, illetve az adott fajtától függően egyéb színre) váltanak. A valódi apró, sárga virágok a fellevelek közepén helyezkednek el.

A jellegzetes karácsonyi lakásdísz származási helyén, Közép-Amerikában akár 3 méter magasra is megnőhet. Bár a neve szerint virág, a valóságban tehát mégsem az, hiszen csak a fellevelei színeződnek pirosra. Egy ideig szépen virít a lakásban, aztán legnagyobb bánatunkra elhullajtja felső leveleit, és onnantól kezdve hiába várjuk, hogy újra “virágozzon”.

Pedig ha jól gondozzuk, még az is megtörténhet. Tegyük világos, de hűvös, 15 foknál nem melegebb helyre. Tűző napfény ne érje. Csak akkor locsoljuk meg, amikor földlabdája már szikkadt. A huzatra érzékeny. Ha jól eltaláljuk a helyét, legalább két hónapig virít. Utána eldobálja a leveleit, részben a zöldeket is. Február körül vágjuk vissza 10-15 cm-re a növényt, és drasztikusan csökkentsük az öntözést.

Tavasszal, amikor megjelennek rajta az első hajtások, ültessük át. Ha színes leveleket is szeretnénk látni rajta, akkor naponta legalább 12-14 óráig tartsuk sötétben (pl. tegyünk rá egy kartondobozt). Amikor a levelei újra színesedni kezdenek, nyugodtan visszatehetjük a régi helyére.

Ne dobjuk ki!

A kutyatejfélék családjába tartozó mikulásvirágok minden kertészetben, virágboltban és hipermarketben megjelennek az adventi időszakban. Karácsonyra sok lakásba kerül a színes fellevelekkel (ez tehát nem a valódi virágja) díszítő növényből. Az ünnepek elmúltával azután sok növény a kukában vagy a komposzthalmon landol, mert tönkremegy. Pedig nem is olyan nehéz újra virágzásra bírni!

Ha szeretnénk, hogy újra virágba boruljon

Egy kis háttértudással a növény a következő évben is virágzásra serkenthető, elegendő ismernünk a trópusi cserje eredeti életkörülményeit és igényeit. Ahogy számos trópusi növény, úgy a Közép-Amerikából származó mikulásvirág is úgynevezett rövidnappalos növény. Ezért szüksége van egy ideig napi több, mint 12 órányi sötétségre, így ösztönözhetjük az új virágok képződésére. Ekkor, a rövidnappalos fázisban – ami a trópusi télnek felel meg – hozza a mikulásvirág az új virágrügyeket.

Így borul újra virágba a mikulásvirág – nem is olyan ördöngösség

Kis trükk, hogy évekig gyönyörködhessünk benne

A mikulásvirágot sokan pusztán ünnepi dekorációként használják és kidobják, amint elveszíti díszítő felleveleit vagy senyvedni kezd. Pedig némi ápolással akár évekig is díszítheti a lakást ez a szép növény. Ahhoz, hogy sokáig gyönyörködhessünk benne, rendszeresen vissza kell vágni a hajtásait – így marad életerős és formás.

Így metsszük meg a mikulásvirágot, hogy évekig gyönyörködhessünk benne

flickr.com/photos/codyr
flickr.com/photos/hollygolabek
flickr.com/photos/bmorerecnparks
flickr.com/photos/bmorerecnparks