Mesébe illő virágoskertet, veteményest varázsolhatunk az erkélyünkből, teraszunkból 4 egyszerű lépésben. Íme!

Lényeges, hogy néhány egyszerű, de fontos szempontot figyelembe véve lássunk neki a kivitelezésnek.

1. Ahhoz, hogy a végeredmény rendezett és szemet gyönyörködtető legyen, első lépésben tervezz!

Találd ki, hogy milyen struktúrában elrendezve szeretnéd látni majd a növényeidet: vízszintesen vagy inkább függőlegesen? Persze amikor az előbbi kérdésben döntés születik, érdemes a hely adottságait is figyelembe venni. Ha kevés a helyed, apró trükkökkel még bővítheted is. Például függőlegesen felszerelt raklapok segítségével rengeteg növény termeszthető egészen kis területen.

2. Mikor érdemes elkezdeni?

Nos a válasz, hogy bármikor. Ameddig hűvösebb az idő, az előkészületekkel foglalkozhatunk. Ennek része lehet az is, ha a növénypalántákat odabent a lakásban magunk neveljük magokról. Ahogy azonban beköszönt a jóidő és az utolsó tavaszi fagyon is túl vagyunk, kezdődhet a kiültetés.

3. Hogyan ültess?

Itt több dolog van. Az egyik, hogy a növényeknek fényre van szükségük, némelyiknek többre, míg másoknak kevesebbre. Ezért olyan helyet válassz számukra, ahol megfelelő mennyiségű fényhez jutnak. Arra is érdemes ügyelni, hogy bizonyos növényfajták nem szeretik a túl erős direkt napsütést.

S bár most mi ‘csak’ az erkélyen kertészkedünk, igenis épp úgy dolgozunk, mintha a kertben tennénk azt. Ezért érdemes beszerezni néhány alapszerszámot. Ezek nagy mértékben megkönnyítik a dolgunkat, ráadásul mivel tartósak is, hosszabb távú beruházásként is tekinthetünk rájuk.

Amikor már ott tartunk, hogy cserepekbe, virágládákba helyezzük szépséges vagy éppen finom védenceinket, szintén nem árt, ha betartunk néhány szabályt. Többek között azt, hogy a növények számára bár létszükséglet a víz, ha túl sok ideig állnak benne, káros is lehet számukra. Ezért az ültetőedény aljában helyezz el apróbb kavicsokat vagy homokot.

4. Csinosíts!

Végezetül, ha már összeállt a kiskerted, ne feledkezz meg a kiegészítőkről sem! Egymással összhangban lévő lámpák, mécsestartók, szélforgók, de még a növények gondosan megtervezett feliratai is igazán stílusossá és egyedivé varázsolják majd.

A cikkhez a ShopAlike.hu Zöld Erkély Projekt című írásának szövegét és képeit használtuk fel.