Van az a kockás konyharuha. Tudod, az a kissé kifakult, kicsit megkeményedett darab, amit már régen le kellett volna cserélni – de még mindig ott van. Mert “jó lesz még valamire”. Vagy mert “ehhez valahogy hozzánőtt a szívem”. És így lesz egy darab textilből az érzelmi komfort zsebkendője.
A konyharuha, ami már nem konyharuha
Már nem szív magába semmit. Nem töröl, csak tologatja a vizet. De még mindig használjuk – néha pusztán megszokásból, néha azért, mert semmi más nincs kéznél. Valójában már rég visszavonult, nyugdíjba ment. De mint minden veterán, időnként még elővesszük “ünnepi alkalmakra”. Mint például, amikor lecsöpögtetjük vele a főtt tésztát. Mert ő már tudja, mit kell csinálni.
Túlélők a fiók mélyéről
A régi konyharuhák olyanok, mint a háztartás történelmi leletei. Emlékeztetnek a kollégiumi évekre, az első albérletre, vagy arra, amikor még a nagyi keze mosta őket, nem a 30 perces gyorsprogram. Mindegyik egy kis időutazás. És bár már szakadt a széle, és soha nem volt igazán jó nedvszívó, mégis megtartjuk. Mert régen jobb volt a pamut – vagy legalábbis mi úgy emlékszünk.
Mert valaki adta
Nem akármilyen textil ez. Ezt kaptuk. Valakitől. Karácsonyra, házavatóra, vagy csak úgy, “maradt még a csomagban”. És ha kidobjuk, az olyan, mintha a kapcsolatból is kivágnánk egy darabot. A konyharuha, aminek lelke van. Vagy legalábbis az van a fejünkben, miközben próbáljuk eltüntetni vele a kifröccsent bolognai mártást.
Az új túl fehér, túl feszes, túl… idegen
Hiába veszünk új, gyönyörű mintás konyharuhát, az még nem olyan. Még nem puhult meg a mosásoktól, még nem vette fel a lakás illatát. Az új konyharuha még tanuló. A régi meg veterán. Olyan, mint egy bejáratott papucs: kissé megviselt, de a miénk. Tudja, hova kell esni, ha a tepsi forró.
Ha már nem is működik, legalább szerethető
A régimódi konyharuha nem praktikum – nosztalgia. Egy darab anyag, ami több, mint szövött pamut: emlék, illat, otthonérzet. Ha végképp nem használható, lesz belőle alátét, porrongy, vagy fiókbetét – de az biztos, hogy nem dobjuk ki csak úgy.
Mert egy konyharuhát nem lehet csak úgy lecserélni. Azt el kell gyászolni, megsiratni – és végül méltósággal visszahajtogatni a fiókba. Még egy körre.
