Lakás

A betörésnél csak az félelmetesebb, ha medve a fosztogató

Egy kétszáz kilós barna medve tartja rettegésben Kalifornia lakosságát.

‘Hank a tank’ néven emlegetett maci tör be kertekbe és házakba már hónapok óta és a jelek szerint ezzel nincs is egyedül. A DNS vizsgálatok két másik mackót is lebuktattak, így együtt már több mint 30 ingatlanba törtek be a Tahoe-tó környékén.

Akiknél jártak már valaha is betörők, mind arról számoltak be, hogy az anyagi veszteségen felül a biztonságérzetük sínylette meg legjobban a történteket. A tudat, hogy idegenek jártak az otthonukban, akik feldúlták és kirabolták azt, megfosztotta őket a nyugalmuktól. Mi van, ha megismétlődik? Mi történt volna, ha otthon lettek volna? Besurranó tolvajok esetében otthon is voltak, mi van, ha szembetalálkoznak?

Ez már önmagában is nyomasztó, de úgy tűnik, ezt lehet fokozni azzal, ha a behatoló egy nagyra nőtt éhes medve. Vagy több. Az állatok rákaptak a lakónegyedek fosztogatására, rengeteg incidensről érkezett bejelentés. Feltehetően nem bogyókon és lárvákon nőttek ilyen hatalmasra, hanem az emberi táplálékon, ami a jelek szerint ízlik nekik. A fizikai erejüket kihasználva törnek be kapukat, ajtókat, ablakokat, majd kiszolgálják magukat a konyhából. Ők nem az ékszereket, műszaki cikkeket vagy pénzt rabolják el, hanem a finomságokat, egy esetleges találkozásnak viszont beláthatatlan következményei lehetnek, mert már nem félnek az emberektől.

Egy elhagyatott kunyhó nem jelent a medvék számára kihívást, de még a jól felszerelt házak vagy kerítések se.

A szakemberek medvecsapdák felállítását tervezik, hogy befogják a mackókat és visszavigyék a vadonba. Próbálják békésen rendezni a helyzetet a kilövésük helyett.

Forrás: The Guardian

A képek illusztrációk.