Van egy pillanat, ami minden évben bekövetkezik: már majdnem sikerült befaragni a karácsonyfát a talpba, csak finomhangolás van hátra, te pedig mélyen bent vagy a „balra egy kicsit… nem, inkább jobbra… vagy talán vissza balra?” univerzumban. Ilyenkor történik meg a csoda. Az a fajta csoda, amitől az ember egy pillanatra elhiszi, hogy a karácsonyfa talán tényleg él. Mert a fa, miközben te a negyedik irányba igazítod, egyszer csak megindul. És nem arra, amerre tartod.
A karácsonyfa dőlésének drámája nem új keletű: generációk óta tart, és legalább annyira hozzátartozik az ünnephez, mint a bejgli, amelynek valahol repednie kell. De hogy miért történik mindez? Nos, ez az a pont, ahol a fizika és az emberi türelem keresztezi egymást.
A fa titkos szuperképessége: a saját súlypont
A karácsonyfa egyenetlen, aszimmetrikus növény. Lehet bármilyen gyönyörű, soha nem lesz szabályos. A törzs kicsit ferdén nőtt, az ágak egyik oldalon sűrűbbek, a másikon lazábbak, és valahol mindig lesz egy icipici görbület. Ez a természet. És ami természetes, az bizony kiszámíthatatlan. A fa súlypontja nem ott van, ahol képzeled. Hanem ott, ahol ő gondolja, hogy van.
Amikor a fát döntöd, igazítod, finoman billented, tulajdonképpen harcot vívsz a súlyponttal. A fa pedig állhatatosan küzd vissza. A súlypont mindig arra az oldalra húzza, ahol a legtöbb tömeg van – te pedig szembesülsz azzal a fizikai törvénnyel, amit karácsony előtt sokan elfelejtenek: a világ nem ott van, ahol látod, hanem ahol a tömegközéppont diktál.
Az emberi türelmetlenség mint gyorsítótényező
Van még valami, ami olajat önt erre a karácsonyi tűlevelű tűzre: az ember. Pontosabban az emberi sietség. Ilyenkor már amúgy is fut a karácsonyi lista, a sütők nyitva, a gyerekek kérdeznek, a macska gyanúsan lopakodik a díszek felé, és te türelmetlenebb vagy, mint a forralt bor illatára érkező vásári galambok.
Ennek következménye: túl gyors mozdulatok, túl nagy lendület, túl kicsi figyelem a részletekre. A fa pedig megteszi, amit a fizika diktál – ellenszegül. Dől, amerre nem kéne, és közben úgy tűnik, mintha élne, mintha saját akarata lenne.
A talp, amely csak látszólag jó barát – az árus, aki néha ferdén farag, és a pedálos talp, amely minden fenyőt (és idegrendszert) kiegyenesít
A karácsonyfatalp egy meglepően érzelmes tárgy. És valljuk be: az sem segít, amikor az árus a nagy rohanásban kissé ferdén faragja be az alsó részt. Ilyenkor a fa már eleve egy féloldalas életfilozófiával érkezik haza. Vagy segít, vagy csendben szabotál. Ha nem tökéletesen egyenes, ha a csavarok nem egyformán szorítanak, ha a fa törzse kicsit kúpos vagy korhadt, akkor a talp csak megjátssza, hogy stabil. Persze létezik a modern kor csodája: a pedálos karácsonyfatalp. Ez az az eszköz, amelynél a fa egyszerűen nem dől el. Nem billeg, nem indul el méltóságteljes lassúsággal, nem választ oldalirányt – csak áll, határozottan és rendíthetetlenül. Olyan, mint egy karácsonyi svájci óra: precíz, megbízható, és teljesen immunis az emberi türelmetlenségre. A gazda idegeit pedig nem kiegyenesíti, hanem egyszerűen megkíméli attól, hogy bármit is ki kelljen egyenesíteni. Belül viszont már készül a dőlés – legalábbis akkor, ha nincs otthon ilyen csodatalp. Mert ha a pedálos nem része a háztartásnak, akkor marad a farigcsálás, a csavarokkal való küzdelem, a milliméterezés, és végső esetben a beletörődő dőlésmintázat kialakulása.
A fa pedig, amikor már úgy érzed, hogy „na most biztosan jó”, fogja magát, és lassan, méltósággal, elindul. Pont az ellenkező irányba.
A karácsonyfa eldőlésének fizikája – avagy miért pont karácsonykor történik minden?
A lakás levegője ilyenkor szárazabb, a fa tűlevelei veszítenek súlyukból, a hőmérséklet ingadozik. A meleg radiátor felé dől, az ajtó huzata felé mozdul, a gravitáció pedig türelmesen várja a megfelelő pillanatot.
A karácsonyfa gyakorlatilag egy természetes ingaszerkezet, amelynek millimétereken múlik az egyensúlya. És ez a milliméter gyakran pont akkor mozdul el, amikor leteszed alá az ajándékokat, vagy amikor a cicád – természetesen felettébb ártatlanul – megvizsgál egy alsó ágat.
Miért érezzük mégis úgy, hogy a fa él?
Mert minden mozdulatával reagál. A testünk rezgéseire, a járásunkra, a levegőre, a hőmérsékletre. A karácsonyfa nem csak áll – viselkedik. És ettől lesz olyan érzésünk, mintha lenne saját akarata. De talán nem baj, ha egy kicsit élőnek tűnik. Hiszen ezért szeretjük: mert minden évben más, kiszámíthatatlan, kócos, néha rakoncátlan, és pont ettől lesz karácsony a karácsony.
Az pedig, hogy merre dől? Az már az ünnep része. A gravitáció karácsonyi ajándéka – még ha néha kicsit túl nagy lendülettel is érkezik.
