Behatárolt lakótér.

Mintha egy hajókabinban lennénk: Tokió ikonikus épületében, a Nakagin kapszulatoronyban még az óriási kör alakú ablak is egy tengerjáróra emlékeztet. A toronyház az 1970-es években épült, mindössze 30 nap alatt A tervrajzokat a metabolizmusként ismert japán építészeti stílus előtt adózva készítette az építész, Kisho Kurokawa. Azok, akik hittek ebben az irányzatban, úgy gondolták, hogy az épületeknek idővel ugyanúgy kell fejlődniük, mint az emberi szervezetnek.

A torony valójában kocka alakú apartmanok kollekciója, amely a tervezője szerint gyakran korszerűsíthető, annak érdekében, hogy megtalálja a helyét a folyton változó, modern Tokióban.

Az 140 előregyártott acélmodul két, egymással összefüggő betontornyon helyezkedik el Az eredeti ötlet szerint minden kapszula kiforgatható és 25 évente cserélhető, akárcsak az emberi test, amelynek sejtjei folyamatosan megújulnak. Ez a modernizálás azonban sokkal több nehézséggel járt volna, mint ahogy az Kurokawa képzelte, ezért az elképzelés sosem valósult meg, több kapszula üresen maradt, vagy egyszerűen tárolásra használták.

A lakótömb eredetileg egyedülálló japán üzletembereknek épült.

A kompakt, minden szükségessel  felszerelt apartmanok tökéletes életteret nyújtottak számukra. Az apró lakások mindegyikében beépített szekrény, nagy ablak, egy ágy, egy hűtő, egy rezsó, telefon, műszaki eszközök és egy pici fürdő kapott helyet. Minden egyes apartman 2,4 méter széles és 4 m hosszú, azaz lakója összesen 10 m²-en élhette az életét.

Fotó: Dick Johnson

Sajnos az évtizedek alatt az épület állaga annyira elromlott, hogy 2007 óta folyamatosan a lebontás fenyegeti. Miután a helyreállításra nem találtak befektetőt, a tornyot vélhetően szétszedik és elemenként hasznosítják: a tervek szerint bérelhető szállásokat alakítanak ki az egységekből és kiállításra is több darabot szánnak.

2018-ban az építészet iránt rajongók bérléssel próbálták megmenteni a az ikonikus épületet, melynek a jövője továbbra a bizonytalan.

Fotó: Josugoni
Fotó: Scarlet Green

Forrás: unusualplaces.org és www.dezeen.com