Részletesen bemutatjuk az eljárást.

Kolozsváriné Szabó Andrea a facebookon tette közzé szépen sikerült képeit, melyek fotótranszfer technika segítségével készültek. Őt kértük meg arra, mutassa be, hogyan készültek az alkotások.

Már korábban is láttam az interneten ilyen “fára készült” képeket, de nem tudtam, hogy hogyan készülnek… Kíváncsian kutakodtam az interneten és rátaláltam a fotótranszfer technikára. Természetesen elsőre nem sikerült, kellett egy kicsit gyakorolni és persze kellett hozzá türelem is… De megérte. 🙂

Amire szükség van:

  • fa alap, de nagyon fontos, hogy teljesen SIMA legyen a felület, mert csak sima egyenletes portalanított felületre lehet transzferálni, tehát mindenképpen csiszoljuk simára (majd portalanítsuk) a felületet.,
  • transzfer ragasztó. Ebből sokféle van, itt Írországban én a Transfer-Mediumot találtam… Magyarországon hobby boltokban biztosan van többféle is…
  • LÉZERNYOMTATÓVAL kinyomtatott fotó (fontos, hogy lézernyomtatóval nyomtassuk ki, úgy, hogy TÜKRÖZZÜK a fotót nyomtatás előtt),
  • ecset, amivel majd felvisszük a transzfergélt a fára és a fotóra,
  • egy sima szélű műanyag kártya, pl. régi bankkártya,
  • egy kis tálban víz,
  • étolaj és papír zsebkendő.

Az első, amire nagyon kell figyelni, hogy a fa felület nagyon sima, portalanított és egyenletes legyen.
Kiválasztjuk a képet (lehet színes is), amit szeretnénk transzferálni. FONTOS, hogy lézernyomtatóval nyomtassunk és a nyomtatás előtt tükrözzük a fotót.

Kivágjuk a sima fénymásolópapírra nyomtatott képet, majd a transzfer anyaggal (pl. Transfer-Medium vagy Medium gél) rádolgozzuk a fa felületre.

Ecsettel felvisszük a fára a transzfer gélt és szintén ecsettel átkenjük a fotót is. Ez után képpel lefelé nézően rátesszük a fára és egy bankkártya élével (kétszer-háromszor) egy irányba átsimítjuk a száraz hátoldalt.

Ennél a lépésnél arra kell figyelni, hogy minden húzás után le kell törölni a bankkártya széléről a felesleges gélt (mi kinyomódik a papír és fa közül), különben felhordjuk a gélt a száraz hátoldalra. Ha a gél kerül a fotó hátoldalára, akkor nem fogjuk tudni később ledörzsölni…

Majd félretesszük egy éjszakára száradni. Teljes száradás után egy tálba vizet teszünk, és vizes ujjakkal benedvesítjük (átitatjuk) a fotót… ha eléggé nedves, akkor szépen, tisztán átlátszik a kép a hátoldalra. Ekkor továbbra is a vizes tálba nyúlkálva vizes ujjbeggyel óvatosan (lágyan) apró körkörös mozdulatokkal elkezdjük feldörzsölni a papírt a fáról. A papír szinte felszedi önmagát…

Ezt addig végezzük, amíg érezzük (és látjuk) hogy van még mit feldörzsölni, illetve vizes állapotában a fotó teljesen tisztán fog látszani.

Ha feldörzsöltük a papírt, akkor félretesszük száradni a képet. Ha teljesen megszáradt, akkor ismét kifehéredik a felület.

Hogy teljesen előjöjjön a transzfer, étolajos papírzsebkendővel áttöröljük (esetleg többször is) a képet.

Ekkor újra éles lesz a kép és készen van a transzfer.

Maga az eljárás (a száradási időszakokat leszámítva) nem tart sokáig, hiszen a ragasztás pár perc, a nedvesítés és dörzsölés (képnagyságtól függően) 10-20 perc és az olajos átkenés 1-2 perc.
Én este szoktam felragasztani a fotót, ami másnap reggel már nedvesíthető és feldörzsölhető… pár óra múlva pedig olajjal átkenhető.

Az anyagi ráfordítás attól függ, hogy vásároljuk-e a fa alapot, vagy esetleg épp van-e otthon, illetve a transzfer gél ára gondolom országonként eltér (én ugye Írországban élek, akciósan 7 euróért vásároltam és 225 ml). Egy biztos, hogy egy doboz transzfer gél rengeteg transzferhez elég.

Köszönjük ennek a látványos technikának a részletes bemutatását, mi biztosan kipróbáljuk. 🙂

Andreával készült korábbi cikkünk: Várd különleges, egyedi sk mécsestartóval az ünnepeket!