Fürdő

Ezektől tűnik kisebbnek a fürdőszobád!

Helyiségek méretén sok esetben nem változtathatunk, de a kialakításukkal, berendezésükkel megteremthetjük annak illúzióját.

Zsugorítani és a tágítani is tudjuk a térérzetet, akkor is, ha nem vagyunk kimondottan szakértői a témának. A laikus szemek is gyorsan észre vesztik egy hely hangulatát, azt, hogy éppen azt légiesen könnyednek vagy frusztrálóan zsúfoltnak találják.

Nincs ez a fürdőszobákkal sem másképp. Ahhoz, hogy a kisebb alapterületű mosdót ne tüntessünk fel még kisebbnek, az alábbi hibákat NE kövessük el:

Túl sűrű mintás függönyt választunk

A zuhanyfüggönyök kis helyiségben legyenek inkább világosak és apró mintázatúak, mint óriási színes mintával teltek. A kevesebb több elve itt remekül érvényesül!

Túl kicsi a tükör

Vagy a tükrök. Minél nagyobb, annál jobb a fürdőszobai tükör esetében.

Túl nagyméretű a szekrény

Hiába mutatós, ha mozdulni sem tudunk tőle. Inkább a praktikumot részesítsük előnyben, és az ajtótlan polcokkal felfele terjeszkedve érhetjük el a legjobb hatást. Kis kosarakba pakolva nem kell aggódnunk, hogy leesnének a holmijaink, viszont nem akadunk bele a robusztusabb bútorokba.

Sötét színűek a falak

Kis fürdőben a sötétség olyan hatást kelt, mint egy nyirkos barlang, főként, ha túl nagy ablak sincs rajta. Világos színek és sok-sok fény menthet meg a nyomasztó érzéstől.

Forrás: Apartment Therapy

Tags : fürdőszoba