Lakás

Feladta korábbi életét és furgonba költözött a fiatal nő

A teljes életmódváltás megoldotta a problémáit.

Hillary Bird 7 év után döntött úgy, hogy új életet kezd. Korábbi vállalati marketinges munkája mellé annyi stressz járt, hogy állandó pánikrohamok gyötörték. Elvágyódott a folyamatos nyomás alól, utazgatni szeretett volna, ezért komoly lépésre szánta el magát.

Felmondott a túlterheltséget okozó állásából, vett egy Ford E250-es kisteherautót és lakássá alakította.

Öt havi munkájába és több ezer dollárjába került, hogy valóra váltsa az álmát, de úgy érzi, megérte.

A furgon lett az otthona, amivel kedvére utazik, miközben digitális nomádként dolgozik és van fedél a feje fölött. A munkájához elég egy laptop, és persze egy kis áram.

Akár egy kempingszékben is tudja csinálni bárhol, ahol épp kedve tartja.

Persze ez az élet sem teljesen felhőtlen, megvannak a maga nehézségei. Olykor elfogy a gáz főzés közben, vagy elmegy a net, esetleg nem jut neki táborhely, de ilyenkor emlékezteti magát, hogy miért is választotta ezt az életformát. Ilyen szabad és boldog még sosem volt elmondása szerint, ráadásul már a pánikrohamoknak sincs nyoma. Neki bevált. Te bevállalnád?

Forrás: Metro

Tags : egyedi ház