Raklapokkal.

Számos előnye van a készen kapható fémvázas kültéri medencéknek, azonban nem feltétlenül annyira esztétikusak, mint szeretnénk. Jakab Szabolcs is szeretett volna egyet, hogy kedvükre hűsölhessenek és csobbanhassanak a nyári melegben. A megvásárolt medencét végül raklapokból készült burkolat segítségével tette szemet gyönyörködtetővé. Az alábbiakból megtudjuk, pontosan hogyan.

Az ötlet, hogy raklapból építsem körbe a medencét onnan jött, hogy szeretek fával dolgozni. Na, meg a kertünk is egyrészt a hobbim, és persze nem utolsó sorban szép. Így nem tudtam volna elviselni egy nagy kékséget a kertben. Mindezek mellett a faanyag kb. 80 százaléka ingyen volt.

Amire szükség volt:

  • egy medence,
  • raklapok és
  • rengeteg facsavar.
  • A szerszámok, amikkel dolgoztam: kézi körfűrész, vízmérték, derékszög és egy aksis csavarozó.

Ha már megvan a medence, onnantól adott a méret, amit körbe kell építeni. Első lépésben az alját alakítottam ki, természetesen raklapból és teljesen vízszintben, mert a medencének nem jó, ha egy kicsit is dől valamelyik irányba.

Aztán össze raktam a medence vázszerkezetét, amit körbekereteztem vastagabb gerendával. A keret részt szerintem tetőlécből is meg lehet csinálni, mert semmi tartó szerepe nincs a dolognak, de mindenkinek saját szíve joga eldönteni, hogy mit használ hozzá, én ezt választottam.

Utána ezt keretet kell körbeburkolni a méretre szabott deszkákkal. Amikor ezzel megvoltam, megégettem a fát. Fontos, hogyha a helyszínen van égetve a fa, a medencefólia ne legyen benne!

Mikor mindezzel megvoltam, összeraktam a medencét és lekezeltem lenolajjal. Ezt követően jött a szépítgetés: LED szalag, virág, világító gömb.

Természetesen vannak még apró finomítások rajta, csak az eső végett nem tudtam még megcsinálni. Még egy dolog, ami nagyon fontos: az, hogy az ember mikor csinálja, árnyékban legyen, mert én úgy leégtem, hogy két napig nem aludtam.

Hétfőtől péntekig minden nap munka után csinálgattam és még a szombatom ment rá. Nagyon sok minden volt itthon hozzá, ezért árban, amit ráfordítottam, összesen kb. 250 euró.