Kapszulalét.

Telecubes: ez nem egy mesefigura neve, hanem egy apró irodáé, amely az ázsiai szigetországban egyre népszerűbb. A telefonfülkényi méretű helyiség arra hivatott, hogy a munkavállaló a napja nagy részét benne dolgozva töltse.

A japán média még 2019-ben jelentette, hogy a Mitsubishi Estate a repülőtereken és vasútállomásokon felállította az első ilyen összkomfortos bunkikat, hogy a távolról dolgozókat segítse. A cég már 2018-ban elkezdte a mini irodákat bérbeadni és a kereslet kiugrónak mutatkozott.

Az alapötlet az volt, hogy mikroméretű irodákat hozzanak létre mindenhol, hogy segítsék az embereket a lakóhelyükhöz közel dolgozni és az se jelentsen gondot, ha valaki üzleti útra megy. Gyakorlatilag bárhol végezhető így az önálló munka, biztosított a privát, nyugodt szféra, nem kell egy zajos irodában vagy egy forgalmas kávézóban üldögélni.

A pandémia megérkeztével a kereslet ismét meredeken megugrott a kockairodák iránt. Most már üzletközpontokban is elérhetőek ezek a boxok. A becslések szerint a következő években akár az ezret is meghaladhatja a sajátos privát irodák száma.

Ezek a fülkék zajszigeteltek, kb. 2 méter magasak és 1 méter szélesek, vagyis meglehetősen szűkösek. Egy asztal, egy szék, számítógép, mindenféle töltő, áramforrás található bennük és olyan szoftver, amellyel videóhívásokat, konferencia beszélgetéseket lehet bonyolítani.

A mobil irodákat beltérre (pl. bevásárlóközpontokba) és kültérre (pl. egy parkba) egyaránt fel lehet állítani és olyan változat is létezik, ahol egyszerre többen tudnak helyet foglalni azokra az esetekre, ahol személyes jelenlét szükséges az értekezleteken.

Az a fajta rugalmasság, hogy így gyakorlatilag a világháló segítségével bárhonnan dolgozhatunk, megfizethetetlen. Ráadásul ezek az irodák nagyon olcsók, összehasonlítva a nagy komplexumokban bérelhető helyiségekkel.

A Telecubes mini irodákat előre le lehet foglalni egy applikáción keresztül.

Forrás: www.odditycentral.com