Ken Smith már évtizedek óta él úgy, ahogy mindig is szeretett volna.

26 éves volt, amikor egy bűnöző banda megtámadta. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bő három hétig eszméletlen volt, és az orvosok abban sem voltak biztosak, hogy valaha fog még járni vagy beszélni.

Szerencsére felépült, de a trauma teljesen megváltoztatta az életét. A vadonba vágyott, mindenkitől távol, ezért elsőnek Kanadába ment. Az ottani erdőkben több ezer mérföldet tett meg egyedül, mielőtt hazatért szülőfalujába. Derbyshire sem várta jó hírekkel, a távollétében szülei elhunytak. Elsőre talán fel sem fogta, de végül elérte a gyász, és zokogva rótta a kilométereket Nagy-Britanniában. Addig ment, amíg a Skót-felföldön, a Treig-tó mellett hazatalált.

Távol a civilizációtól épített magának egy rönkházat, ahol nincs villany vagy vezetékes víz, mégis boldog. Fával fűt, zöldségeket termeszt, bogyókat gyűjt és horgászik. Megtanult együtt élni a természettel, ami biztonságot és megélhetést nyújt számára. Két alkalommal került kórházba, amikor ideiglenesen elhagyta a remete létet, de mindig visszatért. Már 74 éves, de éltes kora ellenére ragaszkodik az életmódjához. Sosem akar visszatérni az emberek közé, a saját otthonában szeretne majd örök nyugalomra térni. Reményei szerint 102 éves korában.

Forrás: LADBible