A beltéri növényfalak visszahozzák a városi betondzsungelekbe a természetközelséget.

A növényzet függőleges telepítése, vagyis a növényfal – más néven zöldfal, élőfal vagy vertikális kert – jelentős hatással van arra a környezetre, amelyben létrehozzák. Olyan érzést kelt, mintha a belső tér a szabadban lenne. A megfelelő technológiájú és méretű zöldfalak jelentős szerepet játszanak az épületek energiaoptimalizálásában, mivel hang- és hőszigetelnek, valamint az emberi egészségre is kedvező hatást gyakorolnak, hiszen hatékonyan javítják a levegő minőségét, páratartalmát.

Bár a kezdeményezés itthon egyre nagyobb népszerűségnek örvend, még igencsak különlegesnek számít. Az ötlet svéd megálmodói és professzionális kivitelezői azonban már több mint másfél évtizede foglalkoznak élő, zöld növényfalak belső terekben történő kialakításával.

Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan készül egy-egy ilyen zöld oázis a falakon, a nemzetközi hátterű Green Fortune képviselőjét, Kiss Jánost kérdeztük a kialakítással kapcsolatos lehetőségekről.

Honnan és mikor jött az ötlet, hogy növényfalakat készítsenek?

A Green Fortune berkein belül mindannyian ízig-vérig kertészek vagyunk, szívügyünk a városi kertészet és növénytermesztés szellemiségének a gyakorlatba ültetése. Ezeket a tényeket ötvözve csapatunk szeretne élhetőbb környezetet teremteni az embereknek ott, ahol a legtöbb időt töltik: a falak közt, vagyis a munkahelyeken, a bevásárlóközpontokban vagy a közületi tereken.

A zöldfalépítés egyszerre művészet, városökológia és komoly mérnöki teljesítmény, amely során kulcsfontosságú a fenntarthatóság, hiszen ezek a falak hosszú évekre készülnek.

A megrendelők (irodaházak, közintézmények, magánotthonok) sorra ismerik fel a zöldfalak pozitív egészségügyi és lélektani jelentőségét és azok direkt vagy indirekt hatását a munkavégzésre és emberi kapcsolatokra, interakciókra. Számos kutatás igazolja, hogy a növényfalak növelik a jó közérzetet, kreativitást, csökkentik a betegségek kialakulását, javítják a teljesítményt.

Mi mindenre van hozzá szükség?

Egy standard növényfalhoz szükség van egy olyan felületre, amelyre a növényfalaink saját szerkezetét építjük. Erre kerül fel a Green Fortune technológiás zsebes textil, amelybe a növényeket ültetjük.

Minden általunk alkotott növényinstallációnak automatizált öntözése van, ehhez szükséges vízcsatlakozási lehetőséget biztosítani. Az öntözésről fontos információ, hogy nagyjából két hónap után nagyon kevés használt víz kerül ki a falból, mert a növényfalak vagy növényoszlopok, növényindák öntözését mindig hatékonyan állítjuk be. Ezek napi maximális vízfelhasználása 2-2,5 liter, ami érthető módon nagyban az évszaktól is függ.

A fal alatt helyezzük el a csurgalékvizet elvezető csepegtető tálcát, amelyhez szükség van egy csatornakivezetésre.

Ezen felül a növényeknek az előzetes felméréseken alapuló saját világítás is jár.  Abban az esetben sincs semmi gond, ha nem megoldható a hálózatról való öntözés és csatornakivezetés sem áll rendelkezésre, mert saját vízellátó rendszert tervezünk az installációknak.

A falak mérete igazából korlátlan, a padlótól a mennyezetig tarthat, formakialakításban is csak kevés elképzelés nem megvalósítható. Egy standard növényfal szerkezeti mélysége maximum 7 cm, ennyi a hátfaltól az eltartása. Az installációink tömege: növényfal 25 kg/m2, növényinda 10 kg/méter, növényoszlop pedig 15 kg/méter.

Van-e bármi a munkálatok során, amire különösen figyelni kell?

Az összehangolt csapatmunka kulcsfontosságú, hogy mindenki folyamatosan tájékoztatva legyen. Ezért a pontos felmérés és tervezés után az építés már akadályok nélkül zajlik. Ha elkészült egy installáció, akkor a rendszeres és szakszerű fenntartások időszaka következik hosszú éveken át, és a mindennapjaink részévé válik az installációink látogatása, óvása. Ennek sorén alapvető szempont, hogy ne pazaroljuk a vizet és a növényanyagot sem.

Hála az ültetőtextilnek egészséges tőtávolságra ültetjük egymástól a növényeket és pár hónap elteltével teljesen beborítja az egész felületet a változatos levéltenger. Simán, csak a földbe kerülő növényültetési technikákkal ellentétben mi speciális termesztő közegeket alkalmazunk, esetenként a természetes élőhelyükhöz hasonló közegben fejlődhetnek a növények.

Figyelembe véve a beültetésre kerülő növények természetes fejlődését, az alapvető biológiai folyamatokat négyzetméterenként alig 25 növényt ültetünk, hogy telepítés után az installációk lendületes fejlődése egyből tökéletes képet mutasson. A növények pazarlása és egészségük károsodása nélkül érjük el ezt a hangulatot, látványt.

Nagyjából mennyi időt vesz igénybe, mire egy-egy elkészül?

A megrendelőinkkel való egyeztetés után az egyes elemek legyártása, beszerzése gyakorlatilag maximum egy-két hét.  Ha munkakezdésre alkalmas a helyszín, vagyis nem kell semmit bontanunk, előépítenünk, akkor egy 10 m2 növényfal teljes kivitelezése 2 nap alatt elvégezhető.

Ami a költségeket illeti, körülbelül mekkora ráfordítást jelent egy növényfal kialakítása?

Minden növényfal négyzetméterára igencsak változó. Függ nagyban a megrendelői igényektől, az installációk méretétől és a határidőktől. Vannak azonban fix költségek, mint az öntözésvezérlés, tápanyag utánpótlás, világítás.

Nem alacsony árkategória, a m2-ár, mely 110-160 000 Ft között mozog, de egy nagyobb beruházás esetén gazdaságosabban is ki lehet kalkulálni a telepítést.

Köszönjük szépen az interjút!

Továbbiak a Green Fortune-nél: www.facebook.comgreenfortune.hu és www.instagram.com