A technika fejlődése életünk minden területét érinti.

Egyre több dolog válik digitálissá, ami az otthonunkra is igaz. Ami korábban sci-fikben jelent meg és csak kitalációnak tűnt, mára mégis valósággá vált, így számíthatunk rá, hogy idővel a konyhánkba is megérkezik a változás. Már a bevezetett víz és a különféle tűzhelyek is hatalmas fejlődésnek számítanak az elmúlt évszázadokhoz képest, de mire számíthatunk még a későbbiekben?

Talán külsőre kontrasztos változás nem következik be, viszont a berendezés már jó eséllyel okos lesz. Könnyen lehet, hogy a hűtőszekrény lesz majd a főnök, aki irányítja a konyha életét. Kimennek a divatból a hűtőmágnesek és a helyüket átveszi egy érintőképernyő, ami a világhálóra kapcsolódva rengeteg információval lát majd el.

A beépített kódolvasó bevételezi a bepakolt élelmiszereket, mennyiséget és szavatossági időt fog figyelni. Figyelmeztet, ha valami fogytán van, vagy hamarosan megromlik, és bevásárlólistát készít a következő alkalomra. Tanácsokat ad a menüt illetően, felhívja a figyelmet a közelgő ünnepségekre, szabadidejében pedig recepteket böngész számunkra. Készíthet diétás menüsort is, ha összeköttetésben áll a digitális mérleggel, jelez, ha túl gyakran nyitogatnánk a hűtőajtót esténként nasi után kutatva. Reggel időben szól a kávéfőzőnek, hogy kapcsoljon be mire felébredünk, a tűzhelyet pedig előmelegíti, ha kell.

Még jól is hangzik, de biztos, hogy jó lenne átadni a gépeknek az irányítást a kényelmünk kedvéért?