Vannak tárgyak, amiktől egyszerűen képtelenek vagyunk megválni. Ott porosodnak a polcon, kissé ütött-kopottan, néha már nem is használjuk őket – de elajándékozni, kidobni mégsem tudjuk őket. Egy régi bögre, egy megkopott pléd, egy karcos tükör. Vajon miért ragaszkodunk hozzájuk ennyire? A válasz a tárgyak pszichológiájában és a bennük rejlő emlékekben rejlik.
Az érzelmek nyoma a porcelánon
Egy bögre nemcsak arra való, hogy igyunk belőle – történeteket is őriz. Talán abban kaptad az első saját reggeli kávédat. Talán ajándék volt valakitől, aki már nincs melletted. A pszichológia szerint az ilyen tárgyakhoz kötődő érzelmi jelentés gyakran erősebb, mint a tárgy használhatósága. A bögre repedt – de az emlék, amit őriz, teljes.
Tárgyak, amikhez identitás kötődik
A kedvenc takaród, amit már ezer éve használsz, a gyerekkori kulcstartó a fiók mélyén vagy egy csorba virágcserép – mind-mind az identitásod egy darabját hordozza. Ezek a tárgyak nem egyszerű használati eszközök, hanem kapaszkodók, amelyek segítenek megőrizni a múlt egy darabját és azt az énedet, aki egykor voltál. Nem a tárgy számít – hanem a jelentés, amit belelátunk.
A biztonság illata, formája, tapintása
A megszokott tárgyak jelenléte csökkenti a bizonytalanságérzetet. Az ismerős forma, a kézbe illő nyél, az enyhén csorba szél – ezek mind segítenek megnyugodni, lelassulni, visszatérni egy belső egyensúlyhoz. Mintha csak azt üzenné a bögre: nincs baj, még akkor sem, ha itt-ott repedezünk.
Mihez kezdj a ragaszkodással?
Nem gond, ha nem tudsz megválni bizonyos tárgyaktól – csak tudd, miért olyan fontosak számodra. Ha egy tárgy már nem szolgál, de az emlék fontos, akkor akár új szerepet is adhatsz neki. A bögre lehet ceruzatartó, a régi plédből készülhet párnahuzat. Így az emlék tovább élhet, a tárgy pedig új funkcióban találhatja meg a helyét.
Az otthon nemcsak a négy fal, hanem a tárgyak összessége is – és minden repedés, minden kopás egy-egy történet, amit nemcsak őrizni lehet, hanem újramesélni is. És néha pont ettől lesz igazán otthon az otthon.
